Másfél órás gólelemzés

S. Zs.S. Zs.
2006.02.07. 00:36
Címkék
Mint hétfőn hírt adtunk róla, a Malatyaspor Tóth Balázs góljával mentett pontot a patinás Galatasaray ellen a hét végi fordulóban – a török televízió esti sportadása hosszasan elemezte a jobb felső sarokba csapódó, 35-40 méterről eleresztett bombát. Törökországi tudósítónk, Mehmet Basaran jelentése szerint e gól felerősíti a hangokat, amelyek szerint a volt fehérvári középpályás nagyobb csapatban folytatja.

„Á, ezek csak pletykák – mondta a 10-szeres válogatott játékos. – Velem senki sem beszélt, az újságban olvasom, hogy elmegyek, most is azt láttam, ez volt a búcsúmeccse, mert átigazolok a Konyasporba. Haragudtak is rám, hogy miért nem szólok, de tényleg semmit sem tudok ezekről az ügyekről. Csak azt tudom, hogy a szerződésem 2008-ig szól.”

Kérésünkre a magyar légiós maga is felelevenítette a nevezetes gólt. „Jobbról jött egy passz, a Galata térfelén, a körívnél átvettem, magam elé tettem, mindkét oldalon beindultak a szélsők, talán emiatt lépett ki a kapus, ezért teli rüszttel meglőttem a labdát, és hiába rohant a kapus vissza, gól lett. Amikor elindult a labda, éreztem, hogy jó lesz az… Őrjöngtek a nézők, fantasztikus érzés volt ilyen gólt szerezve ponthoz jutni ilyen csapat ellen! Törökül nyilatkoztam a televízióban, az még nem megy tökéletesen, de a gólról azért tudtam mesélni. Külön öröm, hogy volt csapatom, az FC Fehérvár Antalyában edzőtáborozik, és a srácok látták a tévében a gólt, hívtak is, hogy gratuláljanak. Decemberben a kupában is sikerült betalálnom a Galatának, a jelek szerint ez a csapat szerencsét hoz.”
Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
5 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
19 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
24 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
27 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
55 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája