Ez itt még nem Amerika

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2006.02.07. 00:36
Címkék
A budapesti Lux Caféba voltak hivatalosak a sajtó képviselői hétfő délre. Az apropó? Fontos események előtt áll a magyar női kosárlabda: szombaton Madridban kisorsolják, kikkel kell megmérkőznie a válogatottnak, hogy részt vehessen a következő kontinensviadalon, jövő héten rendezik a női All Star-meccset Győrben, aztán pedig az Egyesült Államok válogatottjával játszik hivatalos(nak mondott) mérkőzésen a nemzeti együttes.
A március 22-i összecsapás apró szépséghibája, hogy egyelőre korántsem biztos a legjobbak részvétele. Sőt az is kérdéses, hogy az A-válogatott, vagy pedig egy, a pécsi és a soproni klasszisokat nélkülöző ligaválogatott találkozik Győrben a már a 2008-as ötkarikás játékokra készülő olimpiai bajnokkal. Török Zoltán, az MKB-Euroleasing ügyvezető igazgatója mindenesetre kijelentette: csak abban az esetben engedi el játékosait az amerikaiak elleni meccsre, ha mások is így tesznek, a tengerentúliakkal két nappal később meccselő pécsiek ügyvezetője, Rózsa Gábor azonban sejteni engedte, hogy Iványi Dalmáék kihagyják a győri fellépést. Pedig éppen a MiZo meghívására érkezik abban az időszakban hazánkba a generációváltáson áteső, alaposan átalakuló Team USA, a fekete-fehérek kötötték le a saját meccsük mellé a válogatott mérkőzését is. Ha már megtették, kínos lenne a földkerekség legjobbja ellen nem a legjobbakkal kiállni, holott most úgy fest: ez történik majd…

No de ne menjünk ennyire messzire, talán március végéig pozitív fordulatot vesz az ügy. Maradjunk egyelőre az első jelentős győri eseménynél, amely az Audi Hungária támogatásával létrejövő All Star-gála lesz. Február 15-ét a honi kosárlabdázás női szakágának ünnepévé szeretné tenni a hölgyek profiligája, csak éppen nem kelet–nyugat, hanem magyarok– külföldiek összecsapásra kerül sor, de természetesen a résztvevők itt is a bajnoki meccsek főszereplői közül kerülnek ki.
Legfrissebb hírek

Anthony és Richarlison kimaradt, Neymar bekerült a brazil válogatott végleges vb-keretébe

Foci vb 2026
1 perce

Vojvoda Dávid elköszön a kosárlabdától; a Cube segítségével elemezzük az ETO FC futballját

E-újság
3 perce

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
15 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
40 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
40 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
48 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
55 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
58 perce
Ezek is érdekelhetik