Az Ajax kiszállt a versenyből

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2006.02.06. 01:35
Címkék
Hofs szerezte meg a Feyenoord elsô gólját a holland klasszikuson
Hofs szerezte meg a Feyenoord elsô gólját a holland klasszikuson
Reuters
Hofs szerezte meg a Feyenoord elsô gólját a holland klasszikuson
Hofs szerezte meg a Feyenoord elsô gólját a holland klasszikuson
Hofs szerezte meg a Feyenoord elsô gólját a holland klasszikuson
Reuters
Hofs szerezte meg a Feyenoord elsô gólját a holland klasszikuson
A jelenlegi erőviszonyoknak, nem pedig a közelmúlt statisztikáinak megfelelő eredménynyel zárult a Feyenoord–Ajax klasszikus 50. rotterdami kiadása. A bajnoki címre hajtó hazaiak ugyanis a 3–2-es eredmény által mutatottnál talán simábban páholták el az idén középszerű amszterdamiakat. Hiába kezdett jobban az Ajax, majd hiába válaszolt Markus Rosenberg révén postafordultával Nicky Hofs (egyébként lesállás miatt szabálytalan) vezető góljára, a szünet előtt és után megpecsételődött a sorsa. A 250. élvonalbeli meccsét játszó Dirk Kuyt a 45. percben kiszolgált, hárommal később pedig befejezett, és tulajdonképpen eldöntötte a rangadót.

„A kilencven percet nézve megérdemeltük a vereséget – ismerte el az egyre bizonytalanabb helyzetben lévő Danny Blind, az Ajax vezetőedzője. – A kulcspillanat az volt, amikor a szünet előtt megkaptuk a második gólt. Akkor jobbak voltunk, de nem használtuk ki a helyzetünket, a gól viszont megváltoztatta a játék képét. Mire észhez tértünk volna, jött a harmadik. A bajnoki címről lemondhatunk, már csak az első ötbe szeretnénk bekerülni, hogy ott lehessünk a második helyért zajló rájátszásban.”

A Feyenoord a győzelemmel tartja a lépést a PSV-vel, amely látványos feltámadást mutatott be a Roda ellen. A Bodor Boldizsárt a 68. percig a soraiban tudó kerkradeiek a negyedik percben már 2–0-ra vezettek, mégis elbuktak. A találkozó után az is kiderült, hogy Guus Hiddink nem csupán a futballban, de minden sportágat figyelembe véve is a 2005-ös év edzője lett.

A NEC-nek viszont kapóra jött a Feyenoord győzelme, helyesebben az Ajax vezetője. A gárda, kapujában Babos Gáborral, simán nyert Waalwijkben, és négy ponttal ellépett a felsőházba jutásért zajló harcban az egyik legnagyobb vetélytársának tartott Ajaxtól.

A többi magyar légiós közül Pető Tamás (NAC) végigjátszotta a Sparta elleni, gól nélküli csatát, az RBC-t megverő Willem II-ben a tizenegyest kiharcoló Kerekes Zsombor az utolsó negyedórára szállt be, míg Fehér Csaba nem lépett pályára.

CASINO EREDIVISIE - 22. forduló
Feyenoord–Ajax 3–2 (Hofs 21., Castelen 45., Kuyt 48., ill. Rosenberg 22., Huntelaar 90.)
PSV–Roda JC 3–2 (Vennegoor of Hesselink 7., 52. – az elsőt 11-esből, Aissati 64., ill. Cziommer 3., Sergio 4.)
RKC Waalwijk–NEC 1–3 (Fuchs 12., ill. Denneboom 42., Butahar 76., Niedzielan 87.)
Willem II–RBC Roosendaal 3–1 (Dembele 59., Hadouir 90. – 11-esből, Lammens 91. – öngól, ill. Vos 2.)
NAC Breda–Sparta 0–0
AZ–Vitesse 1–1 (Steinsson 13., ill. Swerts 40.)
Groningen–Heracles 0–0
Twente–Utrecht 3–0 (Bakircioglu 69., Touma 81., N’Kufo 86.)
Heerenveen–Den Haag 3–0 (L. Nilsson 1., 34., 78.)

Az élcsoport: 1. PSV 54 pont, 2. Feyenoord 51, 3. AZ 49, 4. NEC 38, 5. Groningen 37, 6. Heerenveen 36 (43–32), 7. Utrecht 36 (32–27)

Góllövőlista: Huntelaar (Heerenveen, Ajax) 18, S. Arveladze (AZ) 17, Kuyt (Feyenoord) 16

A következő forduló mérkőzéseit február 7-én és 8-án játsszák.
Legfrissebb hírek

A Napoli a borzasztó kezdés után is nyert Genovában

Olasz labdarúgás
3 perce

Vívó-vk: a nyolcaddöntőben búcsúzott a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

Egyéb egyéni
14 perce

Jól kezdődött a szezon, megdöntené maratoni egyéni csúcsát

Csupasport
22 perce

Döntős a magyar női jégkorong-válogatott Klagenfurtban

Jégkorong
23 perce

Jégkorong NEK: a házigazda norvégok nyerték az oslói tornát

Jégkorong
23 perce

Simán nyert, és már negyeddöntős a Győr a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
36 perce

Légiósok: Kovács Mátyás és Bolla Bendegúz is gólt szerzett, Koszta Márk duplázott

Légiósok
37 perce

Női kosárlabda NB I: a Csata legyőzte a BEAC-ot

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik