Nagyra törő Midland-álmok

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2006.02.04. 01:42
Címkék
Silverstone-ban bemutatták az MF1-istálló új autóját, az M16-Toyotát. A Midland-csoport által orosz licenccel benevezett csapat a Jordan helyét veszi át a Formula–1-ben, és a tulajdonosok reményei szerint sikerül túlszárnyalni a jogelőd eredményeit.Eddie Jordan istállója 1999-ben érte el legjobbját, harmadik lett a konstruktőrök között, és összesen négy futamgyőzelmet aratott. Anyagi gondok miatt kellett kiszállnia a száguldó cirkuszból. Tavaly már a Midland irányításával versenyzett, az idény végére a Minardi szintjére süllyedt. Az olasz csapat Red Bull általi felvásárlása miatt sokan tartják, hogy az idén sereghajtó lesz az MF1, ám ettől a Super Aguri nevezése megmentheti a gárdát. Az MF1-et a Toyota, a Super Agurit pedig a Honda látja el erőforrással, így nagy csata várható az utolsó hely elkerüléséért.Az orosz származású, kanadai Alex Shnaider vezette konzorcium a pletykákkal ellentétben nem adósodott el. Az elnök pénteken arról beszélt, hogy kiváló a háttér. Colin Kolles csapatvezető megtartotta tavalyról a portugál Tiago Monteirót, mellé az exminardis Christijan Alberst szerződtette. A pilóták rendszeres pontszerzésről beszélnek.„Erősebbek vagyunk, mint egyesek gondolják. Nem a mi költségvetésünk a legnagyobb, de a Formula–1 nem feltétlenül arról szól, kinek van a legtöbb pénze, inkább arról, ki használja a legokosabban” – mondta Kolles. Shnaider közben az orosz kapcsolatokról beszélt, álma ugyanis, hogy olyan orosz mérnököket nyerjen meg csapatának, akik az elmúlt évtizedekben űr- és harci repülőgépek tervezésében és gyártásában vállaltak kulcsfeladatokat.
Legfrissebb hírek

Emil Nielsen: „Csak a győzelem számít. Semmi más nem érdekel”

Kézilabda
34 perce

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
1 órája

Halász Bence: Nem hinném, hogy Katzberg ettől az eredményemtől megijedt volna…

Atlétika
1 órája

Csütörtöki sportműsor: az FTC El-, az ETO Kl-meccset játszik; Milák és Kós összecsap 100 pillangón a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Pigniczki Fanni az 59. helyen áll egyéni összetettben az rg-vb-n

Torna
8 órája

Csúcs ez a Kós!; Halász Bence: Katzberg azért nem ijedt meg

E-újság
8 órája

Transzferguruból pénzhajhász influenszer? – Cselőtei Márk publicisztikája

Minden más foci
8 órája

A végselejtezésért, előre! – Malonyai Péter jegyzete

Európa-liga
8 órája