Egy-két labdán múlhat ez is

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2006.02.03. 02:40
Címkék
Arra lehetett számítani, hogy a MiZo-Pécs hazai környezetben nyer a Lotos Gdynia ellen, ám olyan parádés támadójátékot, mint amilyet Rátgéber László együttese produkált az Euroliga nyolcaddöntőjének első, keddi meccsén, csak kevesen reméltek. A mesteredző sem tagadta: efféle parádés akciózás talán ha egy évben egyszer összejön. Az egyébként igen jó játékerőt képviselő Lotos legfeljebb asszisztálhatott a magyar bajnok parádéjához. Ám szó sincs arról, hogy a két győzelemig tartó párharcnak máris vége lenne. A Gdynia javítani akar, a Pécs viszont szeretné mielőbb letudni a párharcot.

„Az első mérkőzésen harminc ponttal vertük a Lotos Gdyniát, s ezzel az eredménnyel természetesen maximálisan elégedettek lehetünk. Az azonban egészen biztos, hogy Gdyniában támadásban nem nyújtunk majd olyan kiemelkedőt, mint tettük azt kedden saját nagyszerű közönségünk előtt a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Mégpedig azért nem, mert olyan elsőrangú támadójáték, mint amilyet mi produkáltunk a nyolcaddöntő első összecsapásán, aligha jön össze három napon belül kétszer is. Sőt megkockáztatom, talán egy éven belül sem. Éppen ezért most – roppant harcosan játszva persze – a védekezésünkkel kell megnyernünk a meccset.

Szerdán rehabilitációs jellegű edzést tartottam a lányoknak, ugyanakkor csütörtökön sem tudtuk a megszokott munkát elvégezni, mert csak délelőtt volt egyórás edzés, amely nem pótolhatja a megszokott, délutáni tréninget. Ugyanakkor a taktikai variációkat és helyzetgyakorlatokat bátran lehetett próbálgatni. Aztán jött az utazás, Pécsről Budapestre, aztán onnan tovább Lengyelországba. Nagyon későn, este tíz óra körül értünk Gdyniába. Az biztos, hogy a lengyelek mást játszanak majd hazai környezetben, mint az első találkozón, hiszen saját közönségük előtt muszáj valamit mást, többet produkálniuk. Megjegyzem, amióta én vagyok az edző Pécsett, Gdyniában még soha nem sikerült nyernünk.

Mind a két csapat hosszú esztendők óta stabil Euroliga-szereplő. A legutóbbi lengyelországi látogatásunkkor, három évvel ezelőtt, a csoportban hibátlan mérleggel álltunk, bizakodva érkeztünk tehát a tengerparti városba, mégis kikaptunk. A baj sosem jár egyedül: az volt az a meccs, amelyen légiósunk, Chantelle Anderson súlyos sérülést szenvedett, amelyből aztán már nem tudott teljesen felépülni. Tudom, hogy az Euroligában az eddig idegenben nyert mérkőzéseink mindegyike egy-két labdán múlott, de a lényeg: Szamara kivételével mindenhol nyertünk. Most azért is győzni akarunk, hogy egy pillanatig se fenyegessen a veszély: vissza kell térnünk Pécsre, ahol aztán elveszhet a hazai veretlenségünk. Ahhoz tehát, hogy jövő szerdán ne legyen ki-ki összecsapás Pécsett, Gdyniában is le kell győznünk a Lotost.”

Rátgéber László, a MiZo-Pécs edzője ---- A ---- V
Legfrissebb hírek

Elkezdődött a férfi kézilabda-válogatott új korszaka

Kézilabda
56 perce

Menesztették az Udinese vezetőedzőjét a Roma elleni zakó után

Olasz labdarúgás
58 perce

Fordított a DVTK ellen, és az NB II-es tabella élére ugrott a Kecskemét

Labdarúgó NB II
1 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
1 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
1 órája

Emil Nielsen tagadta a távozásáról szóló pletykákat

Kézilabda
1 órája

Nagy Benedek lelkének jót tesz, hogy klubjában érzi a bizalmat, ebből a válogatott is profitálhat

Kézilabda
2 órája

FIFPro: hat világbajnok spanyol jelölt az előző idény álomcsapatába

Minden más foci
2 órája