Elsősorban Veróntól függ Ballack és az Inter sorsa

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2006.01.31. 00:32
Címkék
Egyre inkább úgy tűnik, hogy Michael Ballack sorsa Juan Sebastián Verón kezében van. Az Internazionale argentin légiósa néhány hónapja kijelentette, hogy a 2005–2006-os idény végén hazatér szülőföldjére, a milánói klub azonban nagy erőkkel győzködi, hogy maradjon még legalább egy évet. „Bízom benne, hogy Verón megérti, én, a klub, és a szurkolók is rajonganak érte, és mindannyian maradásra akarjuk bírni. Ha viszont nem járunk sikerrel, célba vesszük Ballackot: a német igazi húzóember, olyan játékos, aki méltó lenne arra, hogy viselje az Inter mezét” – jelentette ki a hétvégén Massimo Moratti, az Internazionale elnöke, aki azt is elárulta, hogy klubja elvben már megegyezett Maxwell-lel, az Ajax hátvédjével.

Verón a hazatérését fontolgatja
Verón a hazatérését fontolgatja
Verón a hazatérését fontolgatja
Az Inter levesébe azért még beleköphet Ballack mostani klubja, a Bayern München is (amely mostanában igencsak mérges a lejáró szerződésű játékosait elhappoló olasz klubokra). „Ballack vagy Madridba megy a Realhoz, vagy Münchenben marad, és Canossán keresztül tér viszsza” – jelentette ki Uli Hoeness, a bajor klub általános igazgatója.

Az Inter egyébként a hét közepén pályára lép, miután keddtől csütörtökig rendezik meg az Olasz Kupa negyeddöntőjében a visszavágókat.

Olasz Kupa
Negyeddöntő, visszavágók - a menetrend
Kedd, 21: Palermo–Milan (tv: RAIDUE, az első mérkőzésen: 0–1);
szerda, 17.30: Sampdoria–Udinese (tv: RAIDUE, 1–1); 21: Roma–Juventus (tv: RAIUNO, 3–2);
csütörtök, 21: Internazionale–Lazio (tv: RAITRE, 1–1)

Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
9 perce

A 2010-es világbajnokság lett volna minden idők legjobbja? Rangsorolták a vb-ket, szavazzon ön is!

Minden más foci
35 perce

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
59 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
1 órája

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
1 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
2 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik