„Hol a labda?” címmel rendeztek szakmai napokat a magyar edzői karnak Tatán. A péntektől vasárnapig tartó összejövetelen a honi trénerek jó néhány érdekes előadást hallgattak-hallgatnak végig, szombaton például, többek között, azzal is szembesülhettek, mi a hazánkban dolgozó külföldi szakemberek véleménye a magyar labdarúgásról.
Danis Barna
Lépésrôl lépésre ? az újpesti edzôk (Mészöly Géza melegítôben, tôle jobbra Valére Billen) mindig dinamikus gyakorlatokat állítanak össze
Danis Barna
Lépésrôl lépésre ? az újpesti edzôk (Mészöly Géza melegítôben, tôle jobbra Valére Billen) mindig dinamikus gyakorlatokat állítanak össze
Szombat kora reggel a szokásos készülődés: mosakodás, laza kapucsínó, pillantás az időközben bekapcsolt televízióra. A közszolgálati tévé éppen sportműsort sugárzott, a korán kelők Nyilasi Tibor szavait hallhatták. A korábbi hetvenszeres válogatott futballista, akit nem mellékesen a magyar emberek többsége a szövetségi kapitányi pozícióban szeretne látni, az előző napi sorsolásról beszélt, arról, milyen esélyei lehetnek Magyarországnak a 2008-as Európa-bajnokság selejtezősorozatában – az ellenfelek ismeretében. A legendás játékos a csoportbeli riválisok közül Norvégiát említette, mondván, hogy a nyolcvanas-kilencvenes években az állam ott a futball mögé állt, műfüves pályák százait építették meg, és ennek meglett az eredménye. Hogy nálunk a feltételrendszer messze nem olyan, mint mondjuk Norvégiában, azt jól tudjuk, ráadásul Nyilasi Tibor mondandóját sem volt idő végighallgatni. Indulni kellett Tatára, hiszen nyolc órakor a belga Valére Billen beszélt arról, milyen tapasztalatokat szerzett néhány hónap alatt a magyar labdarúgásról mint az Újpest edzője, Mészöly Géza segítője.
Az újpesti ifjak már pörögnek
Tatán csaknem száz magyar futballtréner hallgatta Valére Billen szavait. A belga szakembert kevesen ismerik hazánkban, azonban azt, hogy pályaedzőként jól végzi a dolgát, az Újpest helyezése bizonyítja.
„Huszonöt éve edzősködöm, de jól tudom, idegen országban alkalmazkodnia kell az embernek a pályán és azon kívül egyaránt – mondta a belga tréner. – Vallom, hogy a csapatnak mindig fontosabbnak kell lennie az egyéneknél. Hiába van az edzőnek kisugárzása, a pályán a játékosoknak kell produkálniuk, nekik kell az egyéniségüket megmutatniuk. Nagyon fontosnak tartom, hogy győztes típusú, azaz feltétlenül győzni akaró játékosokat neveljünk, el kell érnünk, hogy a labdarúgók nap nap után jó érzésekkel menjenek az edzésekre. Ami az újpesti tapasztalataimat illeti: ideérkezésemkor azzal kellett szembesülnöm, hogy bizony vannak negatív beállítottságú, úgymond lusta futballistái a klubnak. Ôk nem hisznek magukban annyira, mint amennyire szükség lenne, és bizony így nem lehet előrelépni. Nem azt mondom, hogy hazámban, Belgiumban a labdarúgás tekintetében mindenben jobb a helyzet, mint Magyarországon, de sajnos az igaz, a legtöbb mutatóban Belgium előrébb jár. Magyarországon a labdarúgók többsége megelégszik azzal, hogy adott helyzetben letudja a feladatát, mondjuk elvégez egy szögletrúgást, és ezt követően nem gondolkodik azon, hogy mit is kellene tennie utána. Tisztában vagyok vele, mindig nyerő rendszer nincs a futballban, ennek az ellenkezőjét legfeljebb két-három sör elfogyasztása után lehet állítani. Viszont egy edzőnek kell, hogy legyen saját filozófiája, és ha azzal azonosul a csapat, akkor meglehet a győzelem.” ---- N ---- &