Az adóhivatal majd rendet vág

V. GY.V. GY.
2006.01.19. 01:46
Címkék
Sebes József, a Magyar Labdarúgó-szövetség felügyelőbizottságának elnöke rendkívüli felügyelőbizottsági ülést hívott össze azt követően, hogy Berzi Sándortól, a szövetség főtitkárától megkapta a független könyvvizsgálói jelentésre adott választ. Mint már többször megírtuk, a január elején megszűnő MLSZ-elnökség a múlt év végén felkérte a felügyelőbizottság elnökét, Sebes Józsefet, hogy független könyvvizsgáló céggel nézesse át a szövetség, illetve a válogatottat 2005 végéig irányító Lothar Matthäus, valamint a Derball Kft. közötti szerződéseket. A jelentés elkészült, és bizony súlyos megállapításokat tartalmazott (525 millió forintnyi hiányt a szövetség gazdálkodásában, továbbá az MLSZ alapszabályával ellenkező tanácsadói tevékenységet), amelyet Sebes József a december 21-i rendkívüli elnökségi ülésen ismertetett a tagsággal. Az akkor még hivatalban lévő Bozóky Imre elnök, valamint Berzi Sándor főtitkár megbízása alapján a szövetség gazdasági vezetőjét kérték fel az ellenvélemény kialakítására.Nos, az anyag elkészült, s ezt adta át Berzi Sándor Sebes Józsefnek. A felügyelőbizottság elnöke kérdésünkre elmondta, hiába az ellenvélemény, az ügy végére minden bizonnyal az időközben megkezdődő APEH-vizsgálat tesz pontot. Mindenesetre a mai rendkívüli ülésen áttekintik a tagok a teljes anyagot, illetve meghallgatják Berzi Sándort és a szövetség gazdasági vezetőjét. Az ügy nem ér véget, hiszen a péntekre tervezett rendkívüli küldöttgyűlésen (amelyen megválasztják a háromtagú ad hoc bizottságot) is téma lesz a vizsgálat, hiszen Sebes József, majd Berzi Sándor számol be a küldöttek előtt az elmúlt két év gazdálkodásáról.
Legfrissebb hírek

Kós Hubert Eb-aranyérmes 200 méteres vegyesúszásban

Úszás
2 perce

Milák Kristóf negyedik lett 50 méter gyorsúszásban az úszó Európa-bajnokságon

Úszás
12 perce

Adeyemi gólt lőtt és gólpasszt adott, a Barcelona hétgólos meccsen győzte le a Baselt

Minden más foci
12 perce

Hiába rohamozott a Debrecen, csak egyenlíteni tudott az ETO ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Egy félidő után 2–1-re vezet a Puskás Akadémia a Paks ellen

Labdarúgó NB I
26 perce

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
44 perce

Nem indult jól a Maresca-korszak: az Arsenal hármat vágott a Manchester Citynek az angol Szuperkupában

Angol labdarúgás
51 perce

NB II: Szentlőrinc–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
1 órája