Otthon maradtak, és csak üzentek

A. Z.A. Z.
Vágólapra másolva!
2006.01.16. 01:05
Címkék
Nincs értelme. Ez az üzenet érkezett Ljubljanából a Slavija csapatától Dunaújvárosba. Az Interliga alapszakaszának elmaradt utolsó mérkőzését kellett volna lejátszani vasárnap délután, a szlovének azonban köszönték szépen, otthon maradtak. A három pontot 5–0-s gólkülönbséggel várhatóan a DAC-Invitel kapja meg, ám az Acélbikák nem boldogok a játék nélküli győzelemtől. "Mi is elmentünk hozzájuk, ők ezt nem viszonozták. Kirívóan sportszerűtlennek tartjuk a lépést" – ez az egyhangú újvárosi vélekedés, amellyel nehéz lenne vitába szállni. Ráadásul ne feledjük, a sorozatot a szlovének rendezik, így büntetésre aligha kell számítania a Slavijának, amely ezzel a húzásával nemcsak vihart kavart, hanem a végső sorrendet is befolyásolja. A dunaújvárosiak ugyanis ezáltal megelőzik az újpestieket, így a szerdán kezdődő, két győzelemig tartó rájátszásban éppen a ljubljanaiakkal csatáznak, míg a lila-fehérekre a székesfehérváriak várnak.Szintén elmaradt a Miskolci Jegesmedvék–HC Nové Zámky Borsodi Liga-találkozó, mivel az érsekújváriak hazai bajnoki találkozót vívtak. Kár, hogy erről a meccset rendező magyarok csak vasárnap délelőtt értesültek…Az NSO ajánlja:

Interliga, 2005-2006 - az összes eredmény, menetrend, tabella:
TABELLA, EREDMÉNYEK

Az Interliga győztesei
Interliga 2004-05
Interliga 2003-04

Bajnokság, kupa, Interliga, vb, Divízió, Eurotour
SztárChat rovatunk vendégei voltak
Jégkorong-lexikon

Szavazás

Magyar csapat nyeri a 2005-06-s Interligát?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Kettős svéd siker a női síatlon-versenyen

Téli olimpia 2026
22 perce

Superliga: FK Csíkszereda–UTA Arad

Minden más foci
32 perce

NB II: BVSC-Zugló–Aqvital FC Csákvár

Labdarúgó NB II
33 perce

Szerb Szuperliga: Javor–Topolya

Minden más foci
34 perce

Férfi vízilabda ob I: simán nyert otthon a Ferencváros

Vízilabda
41 perce

NB I: kölcsönadta elefántcsontparti támadóját a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
47 perce

Joan Laporta klubelnök meghívta a Barcelona díszpáholyába a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlót

Minden más foci
54 perce

A svájci női jégkorongozóknál is felbukkant a norovírus

Téli olimpia 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik