Passarella újra a Riverben

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2006.01.11. 01:51
Címkék
Passarellának súlyos válságból kell kihúznia a River Plate együttesét
Passarellának súlyos válságból kell kihúznia a River Plate együttesét
AFP
Passarellának súlyos válságból kell kihúznia a River Plate együttesét
Passarellának súlyos válságból kell kihúznia a River Plate együttesét
Passarellának súlyos válságból kell kihúznia a River Plate együttesét
AFP
Passarellának súlyos válságból kell kihúznia a River Plate együttesét

Története egyik legnagyobb válságát éli az argentin bajnoki rekorder River Plate. A "milliomosok" az eddigi legtöbb bajnoki vereségüket könyvelték el 2005-ben (nyolcat tavasszal, hetet ősszel), amihez megfelelően rossz helyezés (10., 6.) és eredménytelen nemzetközi szereplés társult. Következésképp jöttek az edzőcserék, hétfőn a legújabb, amely nyomán Daniel Passarella ülhet le az igencsak forró kispadra.

A váltássorozat tavaly augusztus 28-án kezdődött, amikor lemondott az egy évvel korábban bajnoki címet szerző Leonardo Astrada – ő egyébként minden idők legsikeresebb River-játékosa. Nem kerülhette el sorsát utódja, Reinaldo Merlo sem, az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, hogy az idei első felkészülési mérkőzésére egyetlen drukker sem ment ki. Merlo megértette az üzenetet.
A sors furcsa játéka, hogy akárcsak 1990-ben, ezúttal is Passarella veszi át a helyét. Hogy aztán a Kaisernek becézett, immár 52 esztendős világbajnok hátvéd regnálása ismét négy évig tart-e, az elsősorban attól függ, sikerül-e felidéznie a három bajnoki címmel (1990, 1991, 1993) fémjelzett sikerkorszakot.

Noha Passarellát ezer szál köti a Monumental Stadionhoz – játékosként két időszakot töltött itt (1974–81, 1988–89) –, újbóli szerződtetése bizonyos szempontból mégis meglepő. Egyfelől a szurkolók nem bocsátották meg neki, hogy 1998-ban kacérkodott a Boca Juniors kispadjával, másfelől a River decemberi elnökválasztásán José María Aguilar egyik ellenfele éppen Passarella volt. Úgy tűnik azonban, a régi-új elnök nem haragtartó. Két tőkeerős szponzor azért elősegítette a megbocsátást: ők kizárólag arra az esetre ígértek tízmillió dolláros befektetést, ha Passarella ül a kispadra. Jöhet a pénz!
Legfrissebb hírek

Vb 2026: ha van egyáltalán halálcsoport, ez az? – bemutatjuk az I jelű kvartettet

Foci vb 2026
1 perce

NBA: egekben a jegyárak a nagydöntő New York-i meccseire

Amerikai sportok
13 perce

Görögországban harmadik lett a magyar csapat a díjugrató Nemzetek Díján

Egyéb egyéni
18 perce

Viharos idő várható a vb-nyitómeccs alatt Mexikóvárosban

Foci vb 2026
37 perce

Röplabda: a Kecskeméti Sportiskola nyerte az U17-es fiúbajnokságot

Utánpótlássport
45 perce

Udvardy Panna kiejtette az első kiemeltet

Tenisz
1 órája

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
1 órája

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik