Szép, csendes háborúság

Nos, körülbelül olyan, mint az ezt megelőző néhány, azaz semmiben nem lógott ki a jól megszokott átlagból. Voltak szép sikerek (leginkább Tóth Krisztina eredményeit érdemes felidézni, hiszen egyesben és párosban is nyert Pro Tour-versenyt, Bátorfi Csillával az oldalán Eb-ezüst-, egyesben pedig bronzérmet szerzett, s Bundesliga-bajnok lett, de ne feledkezzünk meg Póta Georgina és Jakab János szerepléséről a Pro Tour-versenyeken vagy a férfiválogatott egy-egy biztató eredményéről sem), s persze a kudarcok sem maradtak el. A leginkább mellbevágó kétségkívül az volt, hogy a női válogatott érem nélkül maradt a tavaszi Eb-n, majd ugyanez az együttes az őszszel idehaza kikapott 3:0-ra az olaszoktól, ám összességében talán leginkább "szép csendesként" lehetne minősíteni az elmúlt 12 hónapot.

Ami egyfelől persze lehet jó, mert ezúttal talán kevesebb volt az "ügy", a látványos balhé, ám azt is tudni kell, hogy ez korántsem a sportágon belüli megbékélésnek, mint inkább a kialakult helyzetnek köszönhető. Mert bizony férfivonalon gyakorlatilag már nincs ellenérdekű fél, a honi élmezőny tagjainak döntő többsége külföldön játszik, az idehaza asztaliteniszezők pedig jószerivel már csak a BVSC-re számíthatnak, hiszen a rendkívül nehéz anyagi körülmények között létező Szőnyi útiakon kívül mind kevesebb a minőségi csapat. A nőknél anynyiban azért más a helyzet, hogy a már hosszú ideje tartó Statisztika, Postás-Matáv SE, BSE külön csatából ez utóbbi együttes valamivel hátrébb lépett, így maradt a Statisztika és a Postás külön harca, amelynek az asztaloknál zajló mérkőzések csak elenyésző hányadát jelentik, sőt igazából az csak körítés a szerintük sokkal fontosabbnak tartott "hogyan vágjunk alá, illetve tegyük tönkre a másikat" fedőnevű hadművelethez.

Kár, hogy így van, mert a női szakág még mindig komoly értéke a magyar sportnak, ám ezt a háborút (igen, nem tévedés: ez háború!) generáló egyéni presztízsérdekek előbb-utóbb akár tönkre is tehetik ezt az értéket.

Félő, hogy attól kezdve – pedig legyünk őszinték, ez a mostani sem volt sok – még ennyi jót sem lehet majd felsorakoztatni az adott esztendő értékelésénél…

Az év legjobbja

Az év

– …sikere?
– Megnyertem a szentpétervári Pro Tourt.

– …kudarca?
– Hat éve légióskodom a Busenbachban, de a csapat új kínai edzőjével nem tudok kijönni, ezért az idény végén továbbállok.

– …meccse?
– A Bundesliga döntőjének második összecsapása. A Kroppach volt az ellenfelünk. Már csak annyi kellett az aranyhoz, hogy Csu Fanggal legyőzzük a Struse, Vu Csia-tuo kettőst. Megvolt, bajnokok lettünk.

– …megható pillanata?
– Elég érzelgős vagyok, így nehéz választani. A legutóbbi a Statisztika karácsonyi ünnepsége volt, ahol a régi társakkal nosztalgiáztunk egy kicsit.

– …döntő pillanata?
– Amikor meghoztam azt a döntést, hogy hat év után elhagyom a Busenbachot.

– …magyar felfedezettje?
– Jakab János. A BVSC játékosa szép győzelmeket szerzett a BL-ben és a válogatottban is jól szerepelt.

– …legjobb külföldi játékosa?
– A német Timo Boll. A vébén párosban döntőt játszott, ami óriási dolog, hiszen Kínában volt a verseny.

– …csapata?
– A kínai válogatott, amely a vébén minden aranyat begyűjtött.