Mindenki a fedélzeten

2005.12.15. 01:10
Címkék
Már kedden elrepült Ciprusra, a Páneurópai Kupa nyolcaddöntőjének visszavágójára a Debreceni Vadkakasok együttese, amely az első találkozón a Főnix-csarnokban 81–71-re legyőzte a Keravnosz Nicosiát, s ezzel lépéselőnybe került a csütörtöki visszavágóra. Hogy már két nappal a csata előtt elutaztak a debreceniek a szigetországba, jelzi, mennyire komolyan veszik a nemzetközi szereplést. Érdemes tudni: a Vadkakasok gárdája egyetlen magyar indulóként vállalta az európai megméretést.

"Lélekben megerősítettek bennünket az elmúlt két meccsen elért sikereink, úgyhogy önbizalommal telve várjuk a visszavágót. Minden játékosunk egészséges, a legjobb öszszeállításban szerepelhetünk. De csak akkor van esélyünk a továbbjutásra, ha elfeledjük azt, hogy hoztunk tíz pont előnyt magunkkal. Ellenkező esetben ugyanis gyorsan elillanhat a fór" – mondta Rajko Toroman, a debreceniek szerb szakvezetője, akit ismerősként fogadtak a nicosiaiak. A szakember jó emlékeket őriz arról az időszakról, amikor még a ciprusi alakulatot trenírozta.
Legfrissebb hírek

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
2 perce

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa keretében

Tenisz
7 perce

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
18 perce

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
42 perce

Női kézilabda: magabiztos győri győzelem a Podravka ellen

Kézilabda
50 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
55 perce

Ez az augusztusi ETO nem a májusi ETO – a 10-es mez a győriek Kl-kudarcáról

Európa-konferencialiga
1 órája

„A fürdőgatya magától nem úszik” – Milák Kristóf edzője, Szabó Álmos

Úszás
1 órája