Kevés volt a jó egyéni teljesítmény

2005.12.13. 00:35
Címkék
A nyolcaddöntők mutatták meg, hogy milyen sokat ért a csoportelsőség a férfi kézilabda BL-ben. Hét párharcból az első helyezettek kerültek ki győztesen, csak az MKB Veszprém jutott tovább másodikként. A szegediek pedig a bombaerős kínálatból is az egyik legnehezebb riválist fogták ki: a Szuperkupa-győztes spanyol Ciudad Realt. Az első meccsen, Szegeden időnként remekül játszott a magyar gárda, ám a végén időn túli szabaddobásból elért góllal a spanyolok nyerték meg a meccset 3231-re, s ezzel a továbbjutás kérdése is eldőlt. A vasárnapi viszszavágón a második félidő derekáig tartotta magát a Pick, ám a Ciudad Real Serhai Rutenka és Rolando Urios-Fonseca vezérletével végül 3627-re győzött.
Kovács Péter tudja, ez a papírforma
Kovács Péter tudja, ez a papírforma
Kovács Péter tudja, ez a papírforma
Kovács Péter tudja, ez a papírforma
Kovács Péter tudja, ez a papírforma
Kovács Péter tudja, ez a papírforma
"Az első mérkőzésen jobban játszottunk, mint Ciudad Realban, bár a visszavágóban is benne volt a szorosabb eredmény – mondta Kovács Péter, a szegediek edzője. – Ezúttal kevesebb volt nálunk a jó egyéni teljesítmény, s a világ egyik legjobb csapata ellen ez nem fért bele. Sérültjeink is hiányoztak, Ilyés Ferenccel és Bendó Csabával többre lehettünk volna képesek. Nincs szégyenkeznivalónk, a papírforma érvényesült."

A szegediek sokat nem pihenhetnek, hiszen szombaton a magyar bajnokság csúcsrangadója vár rájuk, a címvédő MKB Veszprémet fogadják. A Ciudad Realnak ennyi ideje sem jut a regenerálódásra, hiszen szerdán a Barcelona otthonában lép pályára a spanyol bajnokság csúcsrangadóján. A sztárgárdák az utóbbi időben több éles meccsen találkoztak, néhány hete Leónban, a Szuperkupa elődöntőjében meccseltek, akkor a Ciudad Real nyert.

FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA, Nyolcaddöntő
MKB Veszprém–Aarhus (dán) 30–21 (11–12) és 31–28 (15–12), Ademar León (spanyol)–Pamplona (spanyol) 31–26 (14–13) és 22–27 (13–16), Gorenje Velenje (szlovén)–Montpellier (francia) 26–22 (14–10) és 28–33 (19–15), Kolding (dán)–Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 33–34 (15–12) és 30–31 (15-14), Paris Handball (francia)–THW Kiel (német) 21–28 (10–13) és 28–44 (12–22), RK Zagreb (horvát)–Flensburg Handewitt (német) 25–23 (11–8) és 24–28 (12–14), Magdeburg (német)– Barcelona (spanyol) 24–26 (15–11) és 23–27 (10–12), Pick-Szeged–Ciudad Real (spanyol) 31–32 (16–14) és 27–36 (11–17)

Szavazás

Meddig jut a Veszprém a BL-ben?

Legfrissebb hírek

Naby Keita: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
12 perce

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
25 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
32 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
1 órája

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
1 órája

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája