Vigasznak ez kevés volt

2005.12.12. 00:12
Címkék
Noha Ryan Giggs csodálatos gólt lőtt Paul Scholes nem kevésbé szép, a védők mögé ívelt labdájából, a Manchester Unitednek nem sikerült győzelemmel feledtetnie szerdai búcsúját a Bajnokok Ligájától.
Ne gondoljuk, hogy Sir Alexnek könnyû álmot hozott az éj
Ne gondoljuk, hogy Sir Alexnek könnyû álmot hozott az éj
Reuters
Ne gondoljuk, hogy Sir Alexnek könnyû álmot hozott az éj
Ne gondoljuk, hogy Sir Alexnek könnyû álmot hozott az éj
Ne gondoljuk, hogy Sir Alexnek könnyû álmot hozott az éj
Reuters
Ne gondoljuk, hogy Sir Alexnek könnyû álmot hozott az éj
Az Everton James McFadden révén egyet kihasznált Edwin van der Sar kapus két korai hibájából, majd a hősies védekezés mellett – Richard Wright pazarul védett! – több ellencsapást is vezetett, úgyhogy megdolgozott az egy pontért.

Sir Alex Ferguson természetesen másképp látta. "Úgy érzem, győzelmet érdemeltünk volna, volt négy-öt tiszta gólhelyzetünk, de vannak kapusok, akiket az Old Traffordon megszáll az ihlet – mérgelődött a MU menedzsere. – Játékosaim a második félidőben idegessé váltak, kétségbeesetten küzdöttek a győzelemért, ebből is fakadhatott, hogy jó néhány hibát elkövettünk a középpályán." Egy exördögnek, Phil Neville-nek ugyanakkor érthetően élményként raktározódik el a meccs. "Hihetetlen nap ez nekem, jó volt újra az Old Traffordon játszani. A vendégek gyakran megszeppennek itt, ezért is örülök nagyon, hogy álltuk a sarat" – mondta a középpályás, aki csakúgy, mint bátyja, Gary a másik oldalon, végigjátszotta a mérkőzést.

David Moyes, az Everton menedzsere is boldogan indult haza, bár eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha a "támadóharmadban" kicsivel hatékonyabbak az emberei. Igaz, ami igaz, McFadden rúghatott volna még két gólt…

PREMIER LEAGUE
A 16. forduló vasárnapi mérkőzésén

Manchester United–Everton 1–1 (Giggs 15., ill. McFadden 7.)
A Tottenham–Portsmouth mérkőzést hétfőn játsszák.
Az élcsoport: 1. Chelsea 43 pont, 2. Liverpool 31 (15 mérk., 20–8), 3. Man. United 31 (15, 25–14), …15. Everton 17 (15, 8–17)

LEAGUE CHAMPIONSHIP

A 23. forduló záró mérkőzésén: Southampton–Luton 1–0
Az élcsoport: 1. Reading 56 pont, 2. Sheffield U. 52, 3. Watford 39 (38–27), 4. Leeds 39 (28–20, 22 mérk.)
Legfrissebb hírek

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
40 perce

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 5. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
48 perce

Korábbi NBA-játékosok jelezték, jelentkeznének a női liga jövő évi draftjára

Amerikai sportok
1 órája

Pigniczki Fanni a 36. helyen végzett egyéni összetettben az rg vb-n

Torna
1 órája

Tóth Balázsék meccsével indul pénteken az angol másodosztály idénye

Angol labdarúgás
1 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Fucsovics feladta, Udvardy kikapott Cincinnatiben

Tenisz
1 órája

Kézilabda: győzelemmel folytatta a felkészülést a Veszprém és az FTC

Kézilabda
2 órája