Vb 2006: Gallas elkerülné a cseheket és a hollandokat

2005.12.09. 10:51
Címkék
William Gallas, a francia labdarúgó-válogatott védője azt szeretné, ha a Raymond Domenech szövetségi kapitány által irányított együttes elkerülné Csehországot és Hollandiát a 2006-os németországi világbajnokság ma esti, lipcsei sorsolásán.
Van olyan csapat, amelytől még William Gallas (kék mezben) is tart
Van olyan csapat, amelytől még William Gallas (kék mezben) is tart
Van olyan csapat, amelytől még William Gallas (kék mezben) is tart
Van olyan csapat, amelytől még William Gallas (kék mezben) is tart

Mint azt megírtuk, a franciák a nyolc kiemelt együttes között kaptak helyet, ami azt jelenti, hogy a másik hét kiemelttel nem kerülhetnek azonos csoportba a vb-n.

"Amikor láttam, hogy a hollandok nincsenek a kiemeltek között, azt mondtam magamnak, hogy szeretnék elkerülni egy ilyen csapatot" – idézte a Reuters a L'Equipe című francia sportlap alapján az angol Chelsea-ben futballozó játékost.

Anthony Reveillere, az Olympique Lyon védője nem aggódik ennyire a sorsolás miatt.

"Ezeknek az országoknak úgyis ki kell ejtenünk az út során, minél előbb, annál jobb" – mondta Reveillere.

A legutóbbi világbajnokságon 2002-ben a franciák címvédőként már a csoportmérkőzések során elbúcsúztak a további küzdelmektől.

Raymond Domenech szövetségi kapitány meglepő nyilatkozatot tett.

"Tudok néhány olyan lehetséges csoportbeosztást, ami elég gyorsan visszarepítene bennünket Franciaországba."

A szakember nem árult el többet.

A franciák a koreai-japán rendezésű vb-n Szenegállal, Uruguayjal és Dániával kerültek azonos csoportba. Két mérkőzést elveszítettek, a harmadikon pedig gólnélküli döntetlent játszottak.
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
3 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
4 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
4 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
4 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
4 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
4 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
5 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
5 órája