Stoudemire nélkül is megy

2005.12.08. 01:47
Címkék
Amikor a holt szezonban Amare Stoudemire térdműtétre jelentkezett, sokan temetni kezdték a Phoenixet, mondván, a kiváló bedobóval a bajnoki címre is esélyes a Suns, nélküle azonban a rájátszásba kerülés sincs garantálva. A klubvezetők célja az idény előtt az volt, hogy Stoudemire februári visszatéréséig a középmezőnyben tartsák a csapatot, amely vele kiegészülve kellőképpen felkészül majd a rájátszásra. A csapat jelenleg a Nyugati főcsoport hatodik helyén áll, azaz eddig könnyedén teljesíti a tervet.Sőt, jelenleg szép győzelemsorozatot épít, a Portland elleni sikerrel már hét egymás utáni diadalt számlál. A Blazerst 45 pontos különbséggel győzte le, a Los Angeles Clippers elleni 2000-es, 46 pontos diadal után ez a második legnagyobb Suns-siker, amely az America West Arenában született. A találkozón nyolc Suns-kosaras is elérte a tíz pontot, a 15 blokkolás és 16 hárompontos pedig új phoenixi idénycsúcs.Az ellenfelét kilenc meccs óta száz pont alatt tartó gárda a következő két találkozóját a két legnagyobb csoportbeli vetélytársa, a Golden State és az LA Clippers ellen játssza, ezeken az összecsapásokon biztosan nagyobb ellenállásba ütközik."A Clippers és a Golden State sem az a csapat, amely ellen az elmúlt években a többség biztosra vehette a sikert. Baron Davis a liga egyik legjobb irányítója, ha jó napot fog ki, nehéz a Warriors ellen játszani" – mondta Mike D'Antoni, a Phoenix vezetőedzője.Távirati stílusban
Nem játszott a Seattle-ben nyerő New York-iaknál Quentin Richardson, aki egy nappal a meccs előtt tudta meg, hogy Chicagóban lelőtték a bátyját, Lee-t – a csatár másik testvére, Bernard 13 évvel ezelőtt fegyveres rablás áldozata lett.

lA Dallas idei legjobb védekezését mutatta be az Indiana ellen, nagyrészt ennek köszönhette, hogy 84 dobott pontjával is fölényesen nyert.

lA női NBA-ben a következő idénytől nem 30, hanem 24 másodperc lesz a támadóidő, a játékidő pedig kétszer húsz percről négyszer tízre módosul.

NBA, ALAPSZAKASZ, 36. JÁTÉKNAP
Phoenix Suns–Portland TrailBlazers 130–85 (34–24, 32–23, 36–18, 28–20).
Legjobb dobók: Ja. Jones 22, Marion, R. Bell 21-21, Nash 14, ill. Z. Randolph 15, Jack 14
Legfrissebb hírek

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
1 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
1 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
1 órája

Milák-csodák az úszó Eb-n; megint csak a Fradi…

E-újság
2 órája

Két magyar jutott döntőbe a torna Eb-n

Egyéb egyéni
2 órája

Kl-selejtező: Várkonyi Bence és Molnár Ádin csapata is ott van a rájátszásban, iksz Dunaszerdahelyen

Európa-konferencialiga
3 órája

Redzicék nagyot fordítottak, továbbjutott a Salzburg az Európa-ligában

Európa-liga
3 órája