Vieri: az első hazai gól

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.12.01. 01:33
Címkék
A hét közepe az Olasz Kupa nyolcaddöntőjének jegyében telik Itáliában.

Kedden este a Milan–Brescia találkozó nyitotta a sort, amelyen a hazai piros-feketék a vártnál nehezebben nyertek a másodosztályú szomszédok ellen. Pedig nem lehet azt mondani, hogy Carlo Ancelotti, a Milan trénere félvállról vette volna a meccset, mert bár tartalékos csapatot küldött pályára, azért ott volt a kezdőben Gennaro Ivan Gattuso, Manuel Rui Costa, Alberto Gilardino és Christian Vieri is, míg Andrea Pirlo és Jaap Stam csereként kapott szerepet.

"Nagyon hideg este volt, de azért sikerült betalálnom. Köszönet érte Rui Costának, aki végre nekem is adott egy gólpasszt" – mosolygott elégedetten a meccs végén Bobo Vieri, aki Milan-játékosként megszerezte első gólját a San Siróban – igaz, mindössze 1473 fizető néző előtt.

Szerdán kora este aztán még rosszabbul járt egy másik BL-induló (az Udinese) egy másik B-ligás lombard gárda, az Atalanta ellen. A bergamói csapat ismét igazolta, hogy hazai pályán ebben az idényben gyakorlatilag verhetetlen.

Végül pedig ami a csütörtöki folytatást illeti: a játéknap legjobban várt találkozóján, a Fiorentina–Juventus mérkőzésen pályára lép Gianluigi Buffon, a torinói együttes kapusa. "Gigi játszik, és ha úgy érzi, hogy nem fáradt el, akkor pályára lép a vasárnapi firenzei bajnokin is" – jelentette ki Fabio Capello, a Juve mestere. Buffon az előidény során a Milan elleni barátságos mérkőzésen szenvedett vállsérülést.

Olasz Kupa
Nyolcaddöntő, első mérkőzések: Milan–Brescia 3–1 (Rui Costa 26., Gi-lardino 40., Vieri 69., ill. Alberti 47.), Atalanta–Udinese 1–0 (D'Agostino 53.)
Parma-Inter 0-1 (Martins, 74.)

A Fiorentina–Juventus összecsapást csütörtök (21.00, tv: RAIUNO), a többi mérkőzést a jövő héten rendezik meg.
A visszavágók időpontja: január 11–12.


Szavazás

Melyik csapat nyeri az olasz bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
29 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
39 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
49 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
50 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik