Kikapcsolták a tévéjogdíjat

K. I.K. I.
2005.11.22. 02:00
Címkék
Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke és Kisteleki István, a Magyar Labdarúgóliga első embere este is és reggel is szerepel a televízióban. Rendre együtt, de nem egyetértve nyilatkoznak a futballunkról. Az MLSZ és az MLL vezetői között nyoma sincs az összhangnak, hogy mást ne mondjunk, Bozóky Imre szinte fenntartások nélkül ragaszkodna Lothar Matthäus szövetségi kapitányhoz, Kisteleki István viszont nem tartóztatná a német szakembert. A ligaelnök az MLSZ elnökségéhez is "hozzányúlna", ezért rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezi. Persze, addig vitáznak még  ha előbb nem, akkor pénteken a szövetség elnökségi ülésén.
"Biztos, hogy segíthetnek nekünk a televíziós viták – mondta érdeklődésünkre Bozóky Imre. – Sőt, mi nem csupán a kamerák előtt beszélünk, hanem azon kívül is, például a hétfő reggeli szereplésünk után is folytattunk informális tárgyalást, de az elhangzottakról nem szívesen beszélnék. Van, amiben egyetértünk Kisteleki Istvánnal, és természetesen van, amiben nem. Abban megvan az összhang, hogy a kétezer-tizenkettes Európa-bajnokság megrendezése jót tenne a magyar labdarúgásnak."

Bozóky Imre nem kíván konkrétumokat mondani a vitás pontokat illetően, Kisteleki István viszont határozott véleményt képviselt: állítása szerint az amatőrklubok 140 millió forintot nem kaptak meg…

"Először is fontos leszögezni, hogy Bozóky Imre és köztem nem személyes vita van, hanem szakmai nézeteltérés feszül, és ez igen fontos a labdarúgás szempontjából – mondta Kisteleki István. – A kimutatásaim szerint a televíziós jogdíjakból kétezer-egytől napjainkig mintegy száznegyvenmillió forint járt volna az amatőrkluboknak, ám erre Bozóky Imre nem emlékszik. Pedig a sporttörvény harminchetedik paragrafusának második pontjából ez világosan kiderül, azaz az amatőröknek a szolidaritás elvén jár az összeg. A liga szeretné, hogy az MLSZ elnökségében a mostani hat helyett heten képviseljék az amatőr együtteseket, és hogy a kiscsapatok kapják meg a pénzüket. Azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy mit hoz majd a pénteki elnökségi ülés, én ott leszek, hiszen kaptam meghívót."
Legfrissebb hírek

Már lehet jegyeket igényelni a budapesti Bajnokok Ligája-döntőre

Bajnokok Ligája
30 perce

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
44 perce

Újabb kölcsönjátékost vásárolt meg végleg a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
53 perce

Vízilabda: Vigvári Vince és Burián Gergely ismét kupagyőztes a Barcelonetával

Vízilabda
1 órája

„A magyarság hit kérdése” – Holéczy Roger Chicagóban, a nemzeti ünnepen

Jégkorong
2 órája

Tenisz: Szimandel Laura és Lipp Máté az U16-os fedett pályás bajnok

Utánpótlássport
2 órája

Bemutatkozott a korábbi NB I-es légiós az NB III-as Balatonfüredben

Labdarúgó NB II
2 órája

Klubja, az AFC Bournemouth is gratulált Michael B. Jordan Oscar-díjához

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik