Megverekedtek a sikerért

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
Vágólapra másolva!
2005.11.18. 03:11
Címkék
Megszakította rossz sorozatát az Euroligában az MKB-Euroleasing Sopron. Natália Hejková együttese három vereség után hazai pályán nyert az eddig veretlenül álló francia Bourges Basket ellen.
A földharcban is felvették a versenyt a soproniak a franciákkal, Károlyi Andrea (15) tigrisként védte a labdát
A földharcban is felvették a versenyt a soproniak a franciákkal, Károlyi Andrea (15) tigrisként védte a labdát
Pluzsik Tamás
A földharcban is felvették a versenyt a soproniak a franciákkal, Károlyi Andrea (15) tigrisként védte a labdát
A földharcban is felvették a versenyt a soproniak a franciákkal, Károlyi Andrea (15) tigrisként védte a labdát
A földharcban is felvették a versenyt a soproniak a franciákkal, Károlyi Andrea (15) tigrisként védte a labdát
Pluzsik Tamás
A földharcban is felvették a versenyt a soproniak a franciákkal, Károlyi Andrea (15) tigrisként védte a labdát

Pierre Vincent arca furcsa, tűnődő mosolyba olvadt, amikor a mérkőzés után belépett a sajtószobába. Látszott, a francia vezetőedző nem ilyen találkozóról álmodott, amikor az Euroligában eddig százszázalékos Bourges játékosait felkészítette a szerdai, soproni találkozóra. ,,Későn reagáltunk, akkor, amikor már elment a meccs" – csóválta a fejét a szakember a 86–74-es vereséget megmagyarázandó.
Pedig a csoportelső úgy lépett parkettre, ahogy illik az európai elitmezőnyben. A franciák futottak, hajtottak, mégis az egész találkozón csak tisztes távolból követhették ellenfelüket. Holott nem állítható, hogy a látogatók puhányan kosaraztak volna.

,,Amikor egymás mellett futottunk, Godin nem fogta vissza a könyökét egyetlenegyszer sem, még jó, hogy megfeszítettem az izmaimat" – utalt Károlyi Andrea a francia ,,stíluselemek" egyikére. Elodie Godin, aki a Bourges előző fordulóban a Jekatyerinburg felett aratott győzelme alkalmával 16 pontot és 11 lepattanót szerzett, most is közel járt a dupla duplához: 19 pontja mellé leszedett kilenc lepattanót, de volt egy majdnem dupla duplázó a soproni oldalon is: Cserny Réka 20 egységig jutott a pontszerzésben és nyolcig a pattanózásban.

A magyarok csapatkapitánya és a Pécsről érkezett Károlyi Andrea olyan alaphangot adott a találkozónak, hogy a hatodik percben már lelkesen szurkolt a Sopron első őszi Euroliga-sikerét oly nagyon áhító ezer drukker. E két játékos szerezte a sárga mezesek első 19 pontját (Cserny 12, Károlyi 7 megoszlásban) – ráadásul, amikor csak kosárra dobtak, mindig találtak is –, érthető, hogy Pierre Vincent gyorsan időt kért. Amíg a lelátón zúgott a vastaps, a vendégek reakciói mindent elárultak. Cathy Melain – aki azért átélt egyet s mást a kosárlabdapályákon, három Euroliga-győzelem szerepel az ajánlólevelében – semmibe révedő tekintettel, értetlenkedve csóválta a fejét, Laia Palau – aki az oroszoknak 19 pontot szórt – dühösen csapott bele a padról lelke-sítőként feléje nyújtott kezekbe.
Mindeközben a másik oldalon beállt a hazaiak egyetlen igazi centere, a térdsérüléséből ,,összetákolt" Ivana Matovics, és régen látott harci tűzzel vetette magát a csatába. ,,Csak egyszer inogtunk meg, a harmadik negyedben, de szerencsére átvészeltük a kritikus időszakot" – mondta a szerb középjátékos. Persze ahhoz, hogy a soproniaknak a nagyszünetet követő játékrészben legyen mit ,,átvészelniük", elsőrangú első félidőt kellett produkálniuk. Érdemes felidézni, hány pontot kapott a Bourges eddigi mérkőzésein: 56-ot a Gdyniától, 61-et a Schiótól és 53-at a Jekatyerinburgtól. Ezt az együttest szórta meg egy félidő alatt 52 ponttal az MKB-Euroleasing!

Mindemellett a kapott 33 pont a védekezés hatékonyságát jellemzi. Ezt emelte ki Natália Hejková is a siker egyik összetevőjeként. Következő érvként az első soproni Euroliga-győzelem mellett azt hozta fel a szlovák szakvezető, hogy minden játékos lendített a csapat szekerén: Cserny és Károlyi kezdte, Matovics és Teasley folytatta. Az utóbbi időszakban többször bírált amerikai irányító ezúttal kiválóan szolgálta ki a társakat, pontosan célzott, ráadásul mellette Palau az első félidőben egyszer sem talált a kosárba. Eördögh Edit és Honti Kata keményen harcolt a labdáért, csakúgy, mint Horváth Zsuzsa – ő Károlyival együtt minden poszton megfordult ezen a mérkőzésen –, és nem mellesleg akkor talált be a büntetővonalról, amikor vészesen jött fel a vendégegyüttes (67–60).
Az ősszel először igazi csapatként küzdöttek a soproni hölgyek. ,,Szívvel harcoltunk" – mondta Natália Hejková, s ennél nehéz lenne pontosabban megfogalmazni a szerdai siker titkát.

Az állás

1. Brno44348–2658
2. Bourges431315–2567
3. Gdynia422298–3136
4. Jekatyerinburg422262–2866
5. Sopron413318–3385
6. Schio44251–3344
A 4. forduló eredményei:
UMMC Jekatyerinburg (orosz) - Gambrinus Sika Brno (cseh) 65–78
MKB-Euroleasing Sopron - Bourges Basket (francia) 86–74
Famila Schio (olasz) - Lotos Gdynia (lengyel) 72–96
Legfrissebb hírek

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
18 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
22 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
44 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
58 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik