Az igazgató új, az MTK a régi

SZ. A.SZ. A.
2005.11.10. 01:55
Címkék
Mint lapunkban már olvashattak róla: az MTK Budapest Kft. ügyvezető igazgatói székében november 2-ától Domonyai László, a kék-fehérek Scouting csoportjának vezetője váltotta az egyesületnél 11 esztendeig igazgatóként dolgozó Fülöp Ferencet.
"Nagy örömmel fogadtam el az MTK Budapest Kft. tulajdonosaitól a felkérést, bízom benne, hogy megfelelek majd a követelményeknek – mondta Domonyai László. – Szeretném folytatni a Fülöp Ferenc által megkezdett munkát, és továbbra is nagy szerepet szánok az utánpótlás-nevelésnek Az elmúlt két évben tizenhárom játékos érkezett a Sándor Károly Akadémiáról a felnőttcsapatunkhoz, és büszkén vallhatjuk, hogy ezzel Európa egyik legfiatalabb átlagéletkorú együtteseként szerepelhetünk az élvonalban. Az agárdi akadémián jelenleg is negyven olyan tehetséget nevelünk, akik értékei lesznek nemcsak a klubnak, hanem az egész magyar labdarúgásnak. Azt az MTK-szurkolók megnyugtatására mondom, a klubmunka továbbra sem az igazgató személyétől függ, hanem sokkal meghatározóbbak a játékosok és az eredmények."

Nos, a csapat, kihasználva az U21-es válogatott pénteki Eb-pótselejtezője miatti szünetet, szerda este barátságos mérkőzést játszott az NB II Keleti csoportjában szereplő ESMTK-val.

MTK Budapest–ESMTK 5–0 (2–0)
Hidegkuti-stadion, 50 néző. V: Sütő A.

MTK: Végh (Szántai) – Horváth L., Lambulics (Sütő), Rodenbücher (Ribi), Ladóczki – Bonifert, Zsidai (Kecskés), Jezdimirovics (Lipcsei R.), Selei – Illés (Pál), Németh K. (Olasz)

ESMTK: Uhrin (Gyurkó) – Farkas (Szöllősi), Túri, Molnár O. – Péter – Szakács (Simon F.), Szabó G. (Marik), Marosfalvi (Besenyei), Takács A. – Ruzicska (Szabó A.), Hortobágyi (Scherer)

G: Illés, Lambulics, Pál, Lipcsei R. (11-esből), Olasz
Legfrissebb hírek

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
41 perce

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
1 órája

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
1 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik