Nehéz meccs Anglia ellen

B. N. Z.B. N. Z.
Vágólapra másolva!
2005.10.27. 02:33
Címkék
Nem kezdte jól az Eb-selejtezőket a magyar női válogatott a felsőház 5. csoportjában: Európa legjobb 25 csapata között Ausztriával mérkőzött legutóbb Bükön, és 3–0-s vereséget szenvedett. Telek András szövetségi edző együttese csütörtökön 13.30 órakor Tapolcán Anglia ellen lép pályára. A válogatott vasárnap óta napi két edzéssel már a helyszínen készül a megméretésre, s kikapcsolódásként a játékosok szerdán minigolfozással múlatták az időt."Nagyon nehéz mérkőzés előtt állunk, hiszen az angolok Európa legjobb tíz csapata közé tartoznak. Bízom benne, hogy harcos, küzdelmes találkozón elcsípünk egy pontot a szigetországiak ellen" – mondta Telek András, akinek gondot okoz, hogy Milassin Erzsébetet keresztszalag-szakadással műtötték. A hazai válogatott várhatóan a Szvorda – Szekér, Paraoánu, Méry, Bangó – Jakab R., Smuczer, Pádár, Sümegi – Czuder, Fenyvesi összeállításban lép pályára, a kispadon Kövesi, Sebestyén, Kanta, Gáspár, Fogl, Tóth G. és Tájmel ül majd.
Legfrissebb hírek

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
29 perce

Igor Tudor: Többet érdemeltünk volna

Bajnokok Ligája
42 perce

Sákovicsék egy párt alkottak – emlékezés Dömölky Lídiával

Egyéb egyéni
1 órája

Udvardy Panna egyesben továbbjutott, párosban visszalépett Brazíliában

Tenisz
7 órája

Csütörtöki sportműsor: Salzburg–Ferencváros mérkőzés az Európa-ligában

Birkózás
8 órája

„Nem mindenki érti meg, miért nem játszik többet” – Arne Slot a szünetben lecserélt Isakról

Bajnokok Ligája
8 órája

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
9 órája

Férfi kézilabda BL: az Aalborg óriási izgalmak után nyert Nantes-ban

Kézilabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik