Felmentek a netre, de nem jött le a mezőny

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
2005.10.21. 01:53
Címkék
Fontos időszak következik tornászaink életében, hiszen a november 21-én kezdődő világbajnokság előtti utolsó erőfelmérő, a Világkupa-sorozat pénteken rajtol Stuttgartban.
Gál Róbert döntôre vágyik, ott pedig bármi megtörténhet
Gál Róbert döntôre vágyik, ott pedig bármi megtörténhet
Meggyesi Bálint
Gál Róbert döntôre vágyik, ott pedig bármi megtörténhet
Gál Róbert döntôre vágyik, ott pedig bármi megtörténhet
Gál Róbert döntôre vágyik, ott pedig bármi megtörténhet
Meggyesi Bálint
Gál Róbert döntôre vágyik, ott pedig bármi megtörténhet
Hazánkból öt tornász utazik Németországba, köztük Gál Róbert és Berki Krisztián. Nem titkolt szándékuk, hogy döntőbe kerüljenek, s lehetőleg érmet nyerjenek.
– Nehézkesen indult a felkészülés, mert a júniusi Európa-bajnokságot követően kicsit kiengedtem – mondta Gál Róbert, aki a debreceni Eb-n talajon bronzérmet szerzett. – Nyáron több hosszú hétvégét is kaptunk, másfél hetet pedig a kedvesemmel töltöttem a Balatonon. Nehéz volt visszarázódni, de az utóbbi két és fél hétben Tatán sikerült fizikailag és lelkileg is formába lendülnöm.

– Ez azt jelenti, hogy már versenylázban ég?
– Persze! Egyrészt várom a versenyzést, mert szeretném kipróbálni magam, másrészt jó lenne már túllenni a Világkupa-viadalokon, mert aztán következik a világbajnokság.

– Gondolom, fókuszban a melbourne-i vébé áll, de egy kicsit maradjunk még a soron következő Világkupa-fordulóknál. Milyen eredményekkel lenne elégedett?
– Szerintem mindenki a legtöbbet akarja majd kihozni magából, mert a világbajnoki felkészülés szempontjából fontos állomások következnek. Az utóbbi két évben Stuttgartban nem tudtam bejutni a fináléba, Glasgow-ban viszont érmet is nyertem. Mariborban majd minden kiderül, mert ott az idén rendeznek először Világkupa-versenyt.

– A sorozat pontversenyében jelenleg ugrásban a hatodik, talajon pedig a negyedik.
– Sohasem lehet tudni, hogy honnan bukkan fel egy tehetség, mert például nyáron az universiádén úgy lettem talajon hatodik, hogy előttem végzett több ázsiai. Ők eddig nemigen jöttek el a Világkupákra, de mostanában egyre többen vesznek részt az európai megméretéseken is. Az ázsiaiak mindig is jók voltak, azok is lesznek, kell velük számolni. Eddig minden évben meg lehetett nézni az interneten a nevezési listát, de az idén nem tették közzé, így meglepetés lesz a mezőny. Úgy gondolom, hogy ha az Európa-bajnokságon sikerült bronzérmet nyernem, akkor reménykedhetem a döntőbe jutásban. Ott aztán bármi megtörténhet…
Legfrissebb hírek

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
12 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
17 perce

NB I: Komáromi a másik kapuba is betalált, szépített az MTK a Kispest ellen

Labdarúgó NB I
25 perce

Egy-két góllal mindig vezet a Lippe ellen a Győr

Kézilabda
29 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
37 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
38 perce

Szoros meccsen győzött a Fehérvár Szombathelyen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
41 perce

Bognár György: Pető Milán másképp rúgja a szabadokat, mint én

Labdarúgó NB I
41 perce