INTELLIGENS FORMULA-1-ADATBANK
A Kínai Nagydíj &
A vb állása
Adatbank: csapatok, pilóták
Adatbank: futamról-futamra
Mindent a 2005-ös világbajnokságról
Formula-1-lexikon
Futamról futamra, 2005
Technikai sportok lexikon
A legvégére hagyták a döntést
Fernando Alonso és Giancarlo Fisichella révén a Renault szerezte meg az utolsó, a konstruktőr-világbajnoki címet eldöntő futam első két rajthelyét, míg a nagy rivális McLarentől Kimi Räikkönen a harmadik, Juan Pablo Montoya pedig az ötödik helyről várja a startot.

Reuters
Alonso (balra) és Fisichella szombaton maga mögött tartotta a McLaren duóját, a konstruktôr-világbajnoki címhez ezt vasárnap meg kell ismételniük

Reuters
Alonso (balra) és Fisichella szombaton maga mögött tartotta a McLaren duóját, a konstruktôr-világbajnoki címhez ezt vasárnap meg kell ismételniük
Álomszerűen alakult a Renault számára a Kínai Nagydíj hivatalos időmérő edzése, a konstruktőr-világbajnoki címre pályázó istálló ugyanis elfoglalta az első sort Sanghajban. A pénteki párás idő után szombaton nem zavarta meg különleges időjárási körülmény a tréninget, így mindenki kihozta az autójából a maximumot. Ezért kissé meglepő, hogy a két McLaren-Mercedes nem tudott beférni az első sorba, igaz, az edzésen Juan Pablo Montoya másodikként hajtott ki az aszfaltra.
A kolumbiai idejét ugyanakkor nemigen tudták megközelíteni mindaddig, amíg az utolsó ötös sorra nem került. Jenson Button már megelőzte Montoyát, mint ahogy a két renault-s és Kimi Räikkönen is. Mark Webbernek is jó esélye volt erre a Williams-BMW-vel, de az utolsó előtti kanyarban elfékezte magát, és csak a tizedik lett. Montoya eleinte kiugrónak tűnő teljesítménye kevés üzemanyagot sejtet, de ennek ellentmondanak a versenyző szavai.
Az NSO ajánlja:
A Räikkönen és Montoya közé férkőző Button nem lát esélyt arra, hogy a teljes versenytávon tartsa a tempót a Renault-kkal és a McLaren-Mercedesekkel, ezért úgy tűnik, csakis a két élcsapat teljesítményén múlik a konstruktőr-világbajnoki cím. A Renault a 2003-as Malajziai Nagydíj óta először, összességében 19-edszer sajátította ki az első sort, Fernando Alonso pedig megszerezte a Michelin századik rajtelsőségét – ezzel szép búcsúajándékkal lepte meg az évad végén visszavonuló sportvezetőt, Pierre Dupasquier-t.
"Tökéletes volt a köröm, magam is meglepődtem, milyen erős az autónk ezen a hétvégén. A pálya is tisztult, az időmérőn már könnyen lehetett irányítani a gépet" – örvendezett a spanyol világbajnok. Alonso azt is kiemelte, hogy amíg csapata az idény nagy részében visszafogottan fejlesztett, és a biztonságot tartotta szem előtt, az utolsó futamra minden kockázatot vállal, és agresszív hozzáállásának köszönhetően meg is nyerheti a vb-t. Giancarlo Fisichella is az új motornak tulajdonítja, hogy az első rajtsorból indulhat, érvét alátámasztja, hogy csúcssebességben a Renault-k messze felülmúlták a többieket.
A harmadik leggyorsabb pilóta, Michael Schumacher is több mint négy kilométer/órával volt lassabb a hosszú egyenesben, mint a renault-sok. Schumi a vb-címért csatázók mögött a legjobb szeretne lenni a versenyen, ezzel szépen búcsúztatná az idényt. Az évad előtt sorozatban öt vb-címet szerző németről a télen szinte mindenki biztosra vette, hogy megdönti Ayrton Senna 65 pole pozíciós rekordját, azaz legalább háromszor az élről indul – de csupán a Magyar Nagydíjon szerezte meg az első rajtkockát, tehát továbbra is elmarad a legendás braziltól.
| 1. | Fernando Alonso | spanyol | Renault | 1:34,080 |
| 2. | Giancarlo Fisichella | olasz | Renault | 1:34,401 |
| 3. | Kimi Räikkönen | finn | McLaren-Mercedes | 1:34,488 |
| 4. | Jenson Button | brit | BAR-Honda | 1:34,801 |
| 5. | Juan Pablo Montoya | kolumbiai | McLaren-Mercedes | 1:35,188 |
| 6. | Michael Schumacher | német | Ferrari | 1:35,301 |
| 7. | David Coulthard | brit | Red Bull Racing | 1:35,428 |
| 8. | Rubens Barrichello | brazil | Ferrari | 1:35,610 |
| 9. | Ralf Schumacher | német | Toyota | 1:35,723 |
| 10. | Mark Webber | ausztrál | BMW-Williams | 1:35,739 |
| 11. | Felipe Massa | brazil | Sauber-Petronas | 1:35,898 |
| 12. | Jarno Trulli | olasz | Toyota | 1:36,044 |
| 13. | Antonio Pizzonia | brazil | BMW-Williams | 1:36,445 |
| 14. | Christian Klien | osztrák | Red Bull Racing | 1:36,472 |
| 15. | Narain Karthikeyan | indiai | Jordan-Toyota | 1:36,707 |
| 16. | Jacques Villeneuve | kanadai | Sauber-Petronas | 1:36,788 |
| 17. | Takuma Szato | japán | BAR-Honda | 1:37,083 |
| 18. | Christijan Albers | holland | Minardi-Cosworth | 1:39,105 |
| 19. | Tiago Monteiro | portugál | Jordan-Toyota | 1:39,233 |
| 20. | Robert Doornbos | holland | Minardi-Cosworth | 1:39,460 |
| 1. | Kimi Räikkönen | finn | McLaren-Mercedes | 1:34,253 |
| 2. | Juan Pablo Montoya | kolumbiai | McLaren-Mercedes | 1:34,446 |
| 3. | Giancarlo Fisichella | olasz | Renault | 1:34,472 |
| 4. | Fernando Alonso | spanyol | Renault | 1:34,631 |
| 5. | Mark Webber | ausztrál | BMW-Williams | 1:34,749 |
| 6. | Jenson Button | brit | BAR-Honda | 1:35,004 |
| 7. | David Coulthard | brit | Red Bull Racing | 1:35,296 |
| 8. | Takuma Szato | japán | BAR-Honda | 1:35,461 |
| 9. | Felipe Massa | brazil | Sauber-Petronas | 1:35,532 |
| 10. | Antonio Pizzonia | brazil | BMW-Williams | 1:35,675 |
| 11. | Michael Schumacher | német | Ferrari | 1:35,981 |
| 12. | Jacques Villeneuve | kanadai | Sauber-Petronas | 1:35,982 |
| 13. | Rubens Barrichello | brazil | Ferrari | 1:35,994 |
| 14. | Jarno Trulli | olasz | Toyota | 1:36,100 |
| 15. | Ralf Schumacher | német | Toyota | 1:36,251 |
| 16. | Tiago Monteiro | portugál | Jordan-Toyota | 1:37,555 |
| 17. | Narain Karthikeyan | indiai | Jordan-Toyota | 1:37,563 |
| 18. | Robert Doornbos | holland | Minardi-Cosworth | 1:38,072 |
| 19. | Christijan Albers | holland | Minardi-Cosworth | 1:38,697 |
| 1. | Kimi Räikkönen | finn | McLaren-Mercedes | 1:33,212 |
| 2. | Juan Pablo Montoya | kolumbiai | McLaren-Mercedes | 1:33,554 |
| 3. | Fernando Alonso | spanyol | Renault | 1:33,793 |
| 4. | Giancarlo Fisichella | olasz | Renault | 1:34,392 |
| 5. | David Coulthard | brit | Red Bull Racing | 1:34,453 |
| 6. | Rubens Barrichello | brazil | Ferrari | 1:34,535 |
| 7. | Jenson Button | brit | BAR-Honda | 1:34,729 |
| 8. | Michael Schumacher | német | Ferrari | 1:34,807 |
| 9. | Antonio Pizzonia | brazil | BMW-Williams | 1:34,835 |
| 10. | Mark Webber | ausztrál | BMW-Williams | 1:35,004 |
| 11. | Jarno Trulli | olasz | Toyota | 1:35,107 |
| 12. | Christian Klien | osztrák | Red Bull Racing | 1:35,179 |
| 13. | Takuma Szato | japán | BAR-Honda | 1:35,280 |
| 14. | Narain Karthikeyan | indiai | Jordan-Toyota | 1:35,310 |
| 15. | Ralf Schumacher | német | Toyota | 1:35,371 |
| 16. | Tiago Monteiro | portugál | Jordan-Toyota | 1:35,488 |
| 17. | Felipe Massa | brazil | Sauber-Petronas | 1:35,693 |
| 18. | Christijan Albers | holland | Minardi-Cosworth | 1:36,397 |
| 19. | Jacques Villeneuve | kanadai | Sauber-Petronas | 1:36,417 |
| 20. | Robert Doornbos | holland | Minardi-Cosworth | 1:36,558 |
Ha valaki ugyanis névadó lesz, minden egyes csapatot támogatnia kell, az pedig lehetetlennek tűnik, hogy a Coca-Cola a két csapatot is működtető Red Bullt pénzelje. Az amerikai cég ugyanis éppen a Red Bull sikere miatt szeretne beszállni az F1-be, ahol azért sem lehet névadó szponzor, mert a Nemzetközi Automobil-szövetséget (FIA) kellene kivásárolnia (most FIA Formula–1-es világbajnokságnak hívják a sorozatot).
Marad a csapatok támogatása, a Michael Schumacherről szóló pletyka (a német maradása állítólag sarkpontja a Coca-Cola szerepvállalásának) alapján a Ferrari lenne a kiszemelt, de annak a Philip Morrisszal 2011-ig meghosszabbított szerződése, illetve a Red Bull-lal való társulása (motorszállítási szerződése) akadályt jelenthet. Így a Honda lehet a megoldás, ha tényleg érkezik az üdítős cég, nagy valószínűséggel a japán gyár csapatát (vagy csapatait) támogatja majd.
Szóba került az elmúlt hetekben a McDonald's szerepvállalása is, ám az étteremláncnál kijelentették, csakis azt szponzorálják, akinél a motoros zseni, Valentino Rossi versenyez. Pénzügyi hír, hogy a Credit Suisse a BMW-nél folytatja sauberes tevékenységét, míg az Intel jó eséllyel pályázik a McLaren névadó szponzori szerepére. Az F1 kereskedelmi oldalát felügyelő SLEC-vállalat 75 százalékát birtokló bankcsoportoknál változás történt, a Bayerische Landesbank felvásárolta két partnere, a JP Morgan Chase és a Lehmann Brothers részesedését, így már egyedüli tulajdonosa a Speed Investmentnek. ---- Alonso–Räikkönen 6–5
Malajzia, Bahrein, Franciaország, Nagy-Britannia és Brazília után ismét az élről indulhat Alonso, aki ezáltal eggyel több pole pozíciót számlál 2005-ben, mint nagy riválisa, Räikkönen (a finn Imolában, Barcelonában, Monte-Carlóban, Hockenheimben és Isztambulban nyerte meg az időmérőt). Rajtuk kívül Montoya (2), Fisichella, Heidfeld, Button, Trulli és a két Schumacher pole-ozott az idén.
A csúcs tovább él
A Renault második legeredményesebb idényét zárta, legalábbis a szerzett pole-ok tekintetében. A fennállása során 43. alkalommal, 2005-ben hetedszer edzéselső csapat csak az 1982-es produkcióját nem tudta túlszárnyalni – amikor francia kettőse, René Arnoux (5) és Alain Prost (5) révén tízszer nyerte meg a hivatalos tréninget –, az 1979-est (6), az 1981-est (6) és az 1980-ast (5) igen.
Mérföldkövek
A Kínai GP a Formula–1 történetének 750. nagydíja. A mai lesz a Jordan 250. – egyben utolsó futama. Jubilál a BMW mint motorszállító és Jenson Button is, előbbi a 200., utóbbi a 100. versenye előtt áll (az angol pilóta a skót legendát, Jackie Stewartot megelőzi, az új-zélandi Bruce McLarent pedig befogja az örökranglistán)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





