Kevés volt a pontelőny

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2005.09.30. 03:05
Címkék
Igazolódtak Luan Krasniqi (28-2-1, 14 K. O.-T. K. O.) szavai: Max Schmelingből csak egy van. A koszovói születésű, de már amatőrként is német színekben versenyző Krasniqinek nem sikerült megszereznie a WBO (Bokszvilágszervezet) nehézsúlyú világbajnoki övét, így továbbra is az idén februárban elhunyt Schmeling az egyetlen, aki Németországba tudta vinni a királykategória vb-koronáját.
Pedig a nagy példakép századik születésnapján megrendezett hamburgi gála főmérkőzése sokáig Krasniqi szája íze szerint alakult, a címvédő Lamon Brewster (33-2, 29) ugyanis nem tudta villámháborúval megnyerni a meccset. Krasniqi az elöl lévő baljával, illetve remek reflexeivel elkerülte a nagy pofonokat, majd szisztematikus munkával pontelőnyre tett szert.A nyolcadik felvonásban azonban az amerikai egy jobbossal leterítette Krasniqit, aki ugyan kihúzta a gongig, de a következő menet elején kapott újabb megrendítő erejű ütés már sok volt neki is és a mérkőzésvezető José H. Riverának is. Hiába vezetett nyolc kör után minden pontozónál Krasniqi (öt, három és egy ponttal), Brewster T. K. O.-sikere alapvető fordulatot adott a csatának.Azt hittem, meg tudom csinálni, de egy pillanatra kihagyott a figyelmem, ennyi pedig halálos volt. A nehézsúlyban sajnos így megy: kap az ember egy hatalmas pofont, aztán kezdhet mindent elölről. Sajnos fogalmam sincs, mi történt a végén, még meg kell néznem a videót. Túl sokra nem emlékszem…” - kesergett a hazai bunyós. A nagyobb akaratom és az állóképességem döntött. Sohasem adom fel, mindig az utolsó pillanatig küzdök. Ezt kell tennem, hogy el tudjam tartani a családomat” - hangzott Brewster reakciója.3.5 millió dollárból azért néhány napig meg tudja ezt tenni…
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
1 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
1 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája