Futamról futamra
A 2004-es végeredmény
Technikai sportok lexikon
Eljött a kockáztatás ideje
Négy nappal a Malajziai Nagydíj után csütörtöktől Katarban edzenek, szombaton pedig már ismét versenyeznek a világbajnoki mezőny tagjai. A sivatagi pályán nemcsak a hőség, hanem az aszfaltra folyamatosan felhordott homok is próbára teszi a versenyzőket, akik közül - hiába, közeleg az idény vége - sokaknak kockáztatniuk kell. Például a 125-ösök mezőnyében érmes álmokat dédelgető Talmácsi Gábornak.

dppi
Talmácsi Gábor négyfutamnyi bosszankodás után négy futamgyôzelemrôl álmodik, és bízik abban, hogy a hullámvölgyre hullámhegy következik

dppi
Talmácsi Gábor négyfutamnyi bosszankodás után négy futamgyôzelemrôl álmodik, és bízik abban, hogy a hullámvölgyre hullámhegy következik
A privát hondás Thomas Lüthi és a gyári KTM-es Mika Kallio egyszerűen faképnél hagyta üldözőit az elmúlt négy nagydíj során. Egyszer sem hibáztak, mindketten két-két első és második helyet mondhattak magukénak - azaz úgy tűnik, kettejük párharcából kerül ki az idei nyolcadliteres világbajnok. Érzi ezt Talmácsi Gábor is, akinek összetettbeli harmadik helye védelmében is úgy kell motoroznia a világbajnoki hajrában, mint amikor Olaszországban és Hollandiában nyert. A teher tehát nagy, de egy világbajnokjelöltnek sosem könnyű…
Az NSO ajánlja:
A MotoGP-ben már eldőlt a világbajnoki cím sorsa, ám izgalmakban így sem lesz hiány, igazi presztízscsata várható a pilóták, a motorgyártók és a gumiszállítók között. A hetedik vb-aranyát begyűjtő Valentino Rossi sem kíván a babérjain ülni, már csak azért sem, mert tavaly bukott Katarban, és ennek emlékétől szabadulni szeretne. A 2004-ben fölényesen nyerő Sete Gibernaunak is lenne miért hajtania, hiszen az idén ötször esett - legutóbb már tört-zúzott a boxában, és csúnyán összeveszett csapata tagjaival.
A 250 köbcentis kategóriában is lefutottnak tűnt a harc, ám váratlanul megváltozott a forgatókönyv: a Malajziai Nagydíjon a szinte sosem hibázó Daniel Pedrosa bukott (27 GP után először), így megnyílt az út Casey Stoner előtt. Az ausztrál nagyon jó formában van, amit nemcsak a fölényes sepangi győzelme, hanem nagyszerű sorozata is érzékeltet: pályafutása során először fordult elő, hogy egymást követő három nagydíjon dobogós lett.
5 kérdés, 5 válasz
Talmácsi Gábor szerint a hőség megnehezítheti a pilóták dolgát Katarban, no meg a sivatag, amely felől folyamatosan fúj a szél, finom homokréteget szállítva az aszfaltra.
- Megvolt az első taktikai megbeszélés?
- Igen. Elmondtam, mit szeretnék, megkaptam a pályarajzot kinyomtatva, rajta, hogy melyik kanyarban hányadik fokozatban kellene fordulnom a KTM-mel. Megnéztem, de pokoli a hőség, úgyhogy mást nem is nagyon csináltam szerdán.
- Milyen beállítások szükségesek erre az aszfaltcsíkra?
- Valószínűleg a tavalyiakat fogjuk használni, mert bár elkezdhetnénk állítgatni, semmi értelme sem lenne, mivel a pályaviszonyok egyik napról a másikra jelentősen megváltoznak. Biztos, hogy a későbbiekben nem lesz annyira poros-homokos a pálya, mint most.
- Kaptak új alkatrészeket?
- Nem, ezek csak Ausztráliába érkeznek meg. Most mindössze annyit változtattunk, hogy egy kicsivel magasabb ülésszivacsot kértem, mert a lábam újabban elfárad a versenyek végére.
- Milyen eredményt vár?
- Jó lenne megnyerni mind a négy futamot. Komolyra fordítva: ha jó lesz a motor, és támadási pozícióban leszek, megpróbálok majd nyerni, hiszen matematikailag még mindig van esélyem a vébécím megszerzésére, de ha úgy érzem, hogy túlságosan sokat kellene kockáztatnom, akkor visszafogom magam, mert a harmadik helyet mindenképp szeretném megtartani.
- Az utóbbi négy futamon nem volt túl szerencsés.
- Hát nem. És mindig apróságokon múlt. De azt mondják, a hullámvölgy után mindig hullámhegy jön. Miért ne lehetne most négy jó versenyem?!
A vb élcsoportja
125 kcm: 1. Lüthi (svájci, Honda) 189 pont, 2. Kallio (finn, KTM) 181, 3. Talmácsi Gábor (magyar, KTM) 131, …25. Tóth Imre (magyar, Aprilia) 7
250 kcm: 1. Pedrosa (spanyol, Honda) 226, 2. Stoner (ausztrál, Aprilia) 188, 3. Dovizioso (olasz, Honda) 144
MotoGP: 1. Rossi (olasz, Yamaha) 261 (már világbajnok), 2. Biaggi (olasz, Honda) 159, 3. Capirossi (olasz, Ducati) 142
Tv: Eurosport, csütörtök, 11.45-15 (élő)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








