Záró futam a Hungaroringen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.09.02. 22:34
Címkék
A gyorsasági motorosok veszik birtokba ezen a hétvégén a Hungaroringet: az Alpok-Adria bajnokság hetedik, az ob-sorozat utolsó futamát tartják a mogyoródi aszfaltcsíkon. A viadalra 14 ország 220 motorosa adta le a nevezését, köztük a honi legjobbak is.
Ugyan vb-menőink, Talmácsi Gábor és Tóth Imre nem lehetnek ott a rajtnál, de a boxutcában biztos ott sétálnak majd - érintettek lévén. Talmácsinak a testvére, Tóthnak a barátai szállnak harcba a pontokért - néhányan győzelmi reményekkel. A 125 sport géposztályban Juhász Dávid esélyes a végső sikerre is, szuperbike-ban Végh János, a szuperstock 1000-es kategóriát pedig gyakorlatilag uralják a magyarok: Kispataki Viktor és Dudás Péter szintén favoritnak számít. A szakemberek várnak még néhány magyar dobogós helyezést innen-onnan, hiszen ezen a viadalon a bajnokság végeredménye szempontjából is sok múlik. Érdekesség, hogy a hazánkban tavaly már sikerrel megtartott 200 mérföldes viadalt az idén is kiírták: erre vasárnap 16.30 órától kerül sor, a többi versenyfutam után. Izgalmassá teszi a 74 körös küzdelmet (csak összehasonlításképpen a Formula-1-es Magyar Nagydíj 70 körös), hogy az úgynevezett Le Mans-i rajttal kezdődik a verseny, ami azt jelenti, hogy a motorosok odaszaladnak a motorhoz, felugranak rá és úgy indulnak. A magyarok ezen a viadalon is fenik a fogukat a győzelemre, és bár jó néhány ütőképes páros van, a Végh János, Magda Attila duó tűnik a legesélyesebbnek. A nemzetközi versenyek vasárnap 10.55 órakor kezdődnek, a szombat-vasárnapra szóló belépők 2500 forintba kerülnek, de korlátozott számban depójegyek is kaphatók, 6000 forintért.
Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: Nagybányai-Nagy Anna nyolcadik lett fekvőben

Egyéb egyéni
3 perce

Davis Kupa: Sinner után Musetti sem játszik a bolognai döntőben

Tenisz
12 perce

Több mint 200 magyar sportvezető szurkolt együtt a válogatottnak Örményország ellen

Magyar válogatott
19 perce

NB III: Kalmár Zsolt egy utolsó esélyt adott magának

Labdarúgó NB II
48 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika a 13., Fábián Sára a 16. sportpisztolyban

Egyéb egyéni
55 perce

Vb-selejtezők: Suriname és Curacao egy meccsre a történelmi kijutástól

Foci vb 2026
1 órája

Ronaldo, a nyűgös herceg; Budapest, a hirtelen jött esély – a Roma csatára is érkezhet

Foci vb 2026
1 órája

Péni István negyedik lett fekvőben a sportlövő vb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik