Senki többet? Harmadszor!

Az Európa tucatnyi óriásklubja és a többiek közötti szakadék, ha nem is feltétlenül szélesedett - bár amondók vagyunk, ez sem elképzelhetetlen -, továbbra is nehezen átugorhatónak tűnik. Érdekes módon a különbségek nem csak a konkrét vételárakban érhetőek tetten, sőt, mint a Barcelona példája mutatja, adott esetben az elköltött pénz menynyisége nem kínál fogódzót. Annál érdekesebb megvizsgálni, mely klubok mikor voltak aktívak a piacon. Inkább gyorsan letudták a jó előre kinézett labdarúgók megvételét, vagy egy "last minute" bombaüzlet reményében a végsőkig kivártak?

A legnagyobbak nem kapkodtak

A jelek szerint utóbbi stratégiát olyan, roppant ambiciózus, de a Bajnokok Ligája aranybányájáról mostanság csak álmodozó klubok választották (vagy voltak kénytelenek választani), mint a Tottenham Hotspur és a Newcastle United. Ezzel szemben érdemes utánaszámolni, a hajrá kapkodásában hányan lettek tagjai a Chelsea, a Milan, a Juventus, a Manchester United, a Barcelona vagy a Bayern München felnőttkeretének.

Akárhogy is kutakodunk, ilyen sporttársat nem találunk. Úgy tetszik, csakugyan a vagyonosak diktálnak: az üzlet akkor köttetik meg, amikor ők akarják. A pánikszerű vásárlás nem az ő műfajuk, sokkal inkább jellemző rájuk a tudatosság. José Mourinho, a Chelsea nehéz természetű portugál vezetőedzője például már az előző idény végén bejelentette, hogy egy balhátvédre, egy középső középpályásra, egy szélsőre és egy csatárra lesz szüksége. Ha nem is ebben a sorrendben, de katonás rendben érkezett Asier Del Horno, Mickael Essien, Shaun Wright-Phillips és a Milantól viszszakért
Hernán Crespo.

Alaposan megfejték a chelsea-t

Ugyanakkor, ha már Roman Abramovics pénztárcájánál tartunk, nem lehetett nem észrevenni, hogy a kirívó gazdagságnak bizony vannak hátulütői. Mourinho valamikor július közepén egészen komolyan arra panaszkodott, hogy a Chelsea-nek senki sem akar játékost eladni, legalábbis reális áron nem. Később bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem túlzott: a Manchester City és még inkább a Lyon zavarba ejtően hosszú huzakodás végén, arcpirítóan magas összegért volt csak hajlandó megválni saját kincsétől - bizonyára azért, mert a Chelsea volt a vevő.

Visszatérve a nagyok időzítésére, nem véletlenül nem említettük a Real Madridot, amely ezúttal a kivétel szerepében tetszeleg. Sergio Ramos fél órával a határidő előtti szerződtetése azonban egyéb szempontból is jelentős fejlemény. Nem elsősorban azért, mert többe került, mint a hónapokon át üldözött Robinho. Egybehangzó értékelések szerint Michael Owen egy nappal korábbi eladásával együtt ez az ügylet az utolsó szög Florentino Pérez nagyzoló politikájának koporsójában.

Egy ifjú galaktikussal kevesebb

Mert hiába nyert a Real sok millió eurót Owenen (több mint kétszer annyiért kelt el, mint amennyit egy évvel korábban adtak érte), mégiscsak egy karrierje delén lévő "galaktikustól" vált meg a királyi klub, hogy megvehessen egy szürke spanyol védőt. ---- Spórolni, spórolni, spórolni.
A Serie A klubjai így írták át a legendás mondást, amely szerint a háborúhoz (értsd: a bajnoki csatározáshoz) pénz, pénz és pénz kell. Az egyesületek ugyan a tavaly nyári 126 millió euróval szemben ezen a nyáron 184 millió eurót költöttek el, ugyanakkor a fizetések éves öszszegét összesen 250 millió euróval lejjebb szorították.

A spórolás persze a játékospiacon is szembetűnő volt, hiszen nagyon sok futballista esetében a "vevők" megvárták, míg lejár az illető szerződése, és csak ezután vették meg. Így aztán nem kellett fizetnie a Milannak Vieriért, Vogelért és Kalac kapusért, az Internek Figóért, a Juventusnak Giannicheddáért és Robert Kovacért, a Romának Kuffourért, Taddeiért és Nondáért. A legdrágább játékos Alberto Gilardino, a Parma válogatott csatára volt, akiért 24 milliót perkált le a Milan, de egymillióval ez is kevesebb, mint az előző évi rekord, az Emersonért a Juve által a Romának kifizetett 25 millió.

A piacon a legtöbbet a Milan költötte (32 millió euró), majd a Fiorentina (28), a Juventus (26.7) és az Inter (26) következik, ugyanakkor például a Sampdoria mindössze 300 000 eurót adott ki, a Chievo pedig egy fillért sem.

Végül pedig egy érdekesség: a Milannak a 32 milliós kiadása mellett 12 millió a játékoseladásból származó bevétele, a klub pénztárosai mégsem estek kétségbe, a fizetéseken ugyanis 50 milliót spórolnak. Az olasz futballban mozgó összegek lassan visszaszállnak a földre.

---- Megint Brazíliára vetették vigyázó szemüket a francia klubok játékosügynökei: ezen a nyáron összesen 11 labdarúgó érkezett a futball dél-amerikai bázisországából a Ligue 1-be. Közülük a legnagyobb név a középpályás Denílson, aki 2002-ben világbajnoki címet nyert a brazil válogatottal. A legtöbb pénzt azonban nem érte, hanem a gólokat ipari mennyiségben szállító honfitársáért, Fredért fizették - nem meglepő módon a lyoniak: a legutóbbi négy bajnokságot megnyerő klub 15 millió eurót szurkolt le az idén 43 bajnoki mérkőzésen 40 gólt szerző támadóért.

A nyár legértékesebb játékosáért, Mickael Essienért (valamint néhány más futballistáért) kasszírozott pénzből a bajnok mellesleg úgy gazdálkodott, hogy a liga toplistájának első kilenc helyéből ötöt az ő új emberei foglalnak el: az említett Fred, továbbá Tiago, Carew, Pedretti és Monsoreau.

Említsük meg, hogy három magyar fiatal előtt is kinyílt a Ligue 1 kapuja: Huszti Szabolcs a Metz, Vadócz Krisztián az Auxerre, míg az eddig is Franciaországban készülő, ám az első profi szerződését csak most aláíró Rudolf Gergely a Nancy keretének tagja.

---- A másik négy nagy európai játékospiachoz képest a német átigazolási börzén nem mozogtak nagy pénzek. A nyár - pénzügyi értelemben vett - legnagyobb fogása Valérien Ismael volt, akit a bajnoki címvédő Bayern 8 millió euróért szerzett meg a Bundesliga egy évvel korábbi elsőjétől, a Werdertől. A francia védő mögött a dán gólzsák, Jon Dahl Tomasson következik a rangsorban: a Stuttgart hét és fél millióért vásárolta meg a Milantól.

A legdrágább hazai szerzemény Kevin Kuranyi volt - a Schalke csaknem hétmillió eurót fizetett érte a Stuttgartnak. Ami szembeötlik: ezen a nyáron nagy keletjük volt a dán labdarúgóknak, továbbá, hogy a klubok továbbra sem sajnálják a pénzt az Európában még ismeretlen brazil játékosokért (pl. Rafinha, Kahe).

---- Új jelenség ütötte fel a fejét az európai átigazolási piacon: az orosz pénzmogulok immár hazájukban is jelentős összegeket forgatnak be a labdarúgásba. Ennek legékesebb példája, hogy a Dinamo Moszkva majdnem akkora summát utalt át a Portónak három játékosért, mint amennyit a Chelsea költött a nyári időszak legdrágább játékosára, Mickael Essienre.

A pénzszűkében eleve nem szenvedő portóiak ugyanakkor távolról sem költötték el irdatlan bevételüket, mégis minőségi igazolásokkal erősítettek, csakúgy, mint a két fővárosi vetélytárs, a Sporting és a Benfica. A törököknek szintén van mit a tejbe aprítaniuk, így az idén is igazolt egy-két világklasszis a helyi első osztályba.

---- Spanyolországban nem meglepő módon ismét a két óriás egyike költötte a legtöbb pénzt a nyáron, ám amíg a Real Madridnál 82 millió eurót áldoztak a keret megerősítésére, addig az ősi rivális Barcelonánál egyetlen centet sem fordítottak új játékosok megvételére. Az átigazolási piac másik két főszereplője a Sevilla és a Valencia volt.

A nyár legdrágább vételének a Real Madridhoz az utolsó pillanatban beeső Sergio Ramos számít, akiért a királyi gárda mindössze fél órával az átigazolási határidő lejárta előtt fizette ki a Sevillának a 27 millió eurós kivásárlási árat. A spanyol válogatott védő után két brazilért, a szintén a Real Madridhoz szerződő Robinhóért (24 millió euró), illetve Júlio Baptistáért (20) fizették a legtöbb pénzt, majd egy nagyobb űrt követően a Zaragozát a Valenciára cserélő David Villa (12) neve következik a sorban.

A Barcelonánál a jelek szerint jól sikerült a tavalyi csapatépítés - a katalánok 2004 nyarán 67 millió euróért erősítettek -, hiszen az idén mindössze két, a szerződése végén járó játékost (Ezquerro, Van Bommel) szereztek. Természetesen ingyen érkeztek mindketten, így jutott pénz a szerződéshosszabbításokra: a legfrissebb hírek szerint Ronaldinho hetek óta tárgyalt, a 2010-ig szóló megállapodás részleteiben is megállapodtak a felek.
A másik végletet a másodosztályból visszajutó Celta Vigo képviseli a maga 13 igazolásával, míg az Atlético Madrid egy új kategóriában csúcstartó: a fővárosiak a nyáron 86 millió eurónyi ajánlatot utasítottak el.

Az élvonal egyesületei összesen 187.27 millió eurót költöttek igazolásokra.

---- Angliában ezen a nyáron 418 millió eurót költöttek az élvonalbeli klubok, a tavalyihoz képes arányában kevesebb pénz került külföldre, és több az alacsonyabb osztályokba. Az Abramovics-érában megszokottá vált trend szerint a Chelsea volt az átigazolási piac egyik főszereplője, a két legdrágább játékos a Stamford Bridge-en folytatja pályafutását. Mickael Essien és Shaun Wright-Phillips ára is 30 millió euró felett volt - nem hallgathatjuk el, hogy a szakma túlnyomó többsége túlzottnak találta mindkét összeget. A másik két tavaszi dobogósnak el is vette a kedvét a "kékek" nyomulása, az Arsenal egy, a Manchester United két minőségi igazolást ütött nyélbe a nyáron, igaz, előbbi pénzét felemészti az új stadion építése.

Annál aktívabb volt a Newcastle, amely keretének majdnem kétharmadát kicserélte, és olyan játékosokat szerzett, mint Michael Owen, Albert Luque, Scott Parker vagy Emre Belözoglu. A Bajnokok Ligáját májusban megnyerő Liverpool és a sorozatban első ízben elinduló, már a selejtezőben elbukó Everton teljesítményére sem lehet panasz, de jól járt a "szarkákhoz" hasonlóan kiválóan hajrázó Tottenham is.

Újabb magyar játékos nem került az élvonalbeli csapatok felnőttkeretébe, viszont több utánpótláskorú futballista is a szigetországba költözött.