Kerékpár: Ullrich csak második

M. B.M. B.
2005.08.22. 22:41
Címkék
A Német körverseny utolsó előtti szakasza volt hivatott eldönteni, hogy kié lesz a végső győzelem, hiszen a záró etap során már nem illik az élen álló versenyzőt támadni. Meg aztán, ha a kerékpározás etikettjét felrúgva valaki meg is próbálkozna az előzéssel, szinte reménytelen vállalkozásba fogna.
Az utolsó napra előírt Bad Kreuznach és Bonn közötti 170 kilométer szinte teljesen sík terep, ahol az élen álló csapat aligha hagyna elmenni egy, az összetettben az első helyre veszélyes bringást. Vagyis a Ludwigshafen és Weinheim közötti 30 kilométeres cronón jött el a végső igazság pillanata. A szakasz szinte végis sík volt, ám a céltól 6 kilométerre lévő, mindössze 50 méteres szintkülönbségű emelkedő meredeksége megtréfált néhány bringást. De nem Jan Ullrichot: a T-Mobile csapatkapitánya időfutam-specialistához méltón, okosan beosztva az erejét nyerte meg a számára túlságosan is rövid, ám még így is trükkös szakaszt.A hegyekben visszaeső német ugyancsak bánhatta vasárnapi gyengélkedését, amely miatt elúszott számára a végső győzelem. Az összetettben vezető Levi Leipheimer csak arra koncentrált, hogy a vele szemben lévő 1:26 perces előnyéből megőrizzen egy keveset. Nos, a Gerolsteiner amerikaija sikerrel járt, egy percen belül maradt Ullrichhal szemben, aki így a második helyre zárkózott fel az ötödik pozícióból. A korábbi második osztrák Georg Totschnig mindössze öt másodperces előnnyel, de még a képzeletbeli dobogón érezheti magát az ezen a körversenyen a második németnek számító Jörg Jaksche előtt.
Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
49 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája