Csomor megvédte címét

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2005.08.21. 22:43
Címkék
Csomor Erika vasárnap folytatta parádés sorozatát: megvédte bajnoki címét a zofingeni Powerman-világbajnokságon. Mivel Zemen János tanítványa nyerte meg ebben az évben a Nemzetközi Triatlonszövetség (ITU) hosszú távú világbajnokságát is, így ebben az évben a sportág mindkét hosszú távú világversenyén a magyar sportoló lett a legjobb!
Csomor Erika ismét csúcsra ért(Fotó: Farkas József)
Csomor Erika ismét csúcsra ért(Fotó: Farkas József)
Csomor Erika ismét csúcsra ért(Fotó: Farkas József)
Csomor Erika ismét csúcsra ért(Fotó: Farkas József)
Csomor Erika ismét csúcsra ért(Fotó: Farkas József)
Csomor Erika ismét csúcsra ért(Fotó: Farkas József)
"Nagyon erős mezőny jött össze a lányoknál, de a legnagyobb riválisaim elég vékony lánykák, ők pedig hamar kifogytak a sorból. Tipikus zofingeni idő volt, végig zuhogott az eső, és nagyon hideg volt, ezen a pályán nagyon fontos a tapasztalat, észnél kell lenni, hagyni a szervezetet, hogy az energiák egy részét a fűtésre tudja fordítani. Az ellenfeleim az elején túl nagy tempót diktáltak maguknak, és ezt nem bírták. Ezen a versenyen már nem a felkészültség a legfontosabb, azok szerepelhetnek igazán jól, akik fejben képesek elviselni a fájdalmakat. Örülök, hogy nekem ilyen jól sikerült, mert ezen a napon akadtak rossz pillanataim, amikor elérhetetlennek látszott a cél" - számolt be a történtekről Csomor Erika, aki a győzelméért 10 ezer dollárt kapott, de esélye volt az 5000 dolláros bónusz megszerzésére is. Ezt minden évben az abszolút győztes kapja meg, a férfiakat az idén 56 perccel később indították, s a belga Benny Vansteelant végül négy perccel ért hamarabb célba.

"Az az igazság, hogy Benny egy kicsit csalt, amikor megelőzött, visszavett a tempóból, nem akart nagyon megverni, hogy jövőre ne indítsák túl soká a férfiakat - fűzte hozzá mosolyogva Csomor Erika, aki ebben az évben nem vesz részt a triatlon hasonló világversenyén, a hawaii Ironman-világbajnokságon. - Nincs kvótám a versenyre, és úgy érzem, az Ironmanhez még erősödnöm is kell, ráadásul a melegre külön fel kell készülni, nekem pedig a jelek szerint az esős, hideg idő jobban bejön…"

POWERMAN-VILÁGBAJNOKSÁG, ZOFINGEN (a táv: 10 km futás, 150 km kerékpározás, 30 km futás). Férfiak. Világbajnok: Benny Vansteelant (Belgium) 6:31:01, 2. Koen Maris (Belgium) 6:40:54, 3. Josh Beck (Egyesült Államok) 6:44:03, 4. J. Claisse (Belgium) 6:46:57, 5. D. Strothmann (Németország) 6:47:19, 6. S. Sottiaux (Belgium) 6:48:04. Nők. Vb: Csomor Erika (Magyarország, Budaörsi TK, edző: Zemen János, Pócsföldi Ottó) 7:30:24, 2. Jess Draskau Petersson (Nagy-Britannia) 7:32:20, 3. Tamara Kozulina (Ukrajna) 7:34:51, 4. M. Jacober (Svájc) 7:34:55, 5. M. Berri Annina (Svájc) 7:44:31, 6. L. Uebelhart (Svájc) 7:48:01
Legfrissebb hírek

Akkora bombagóllal zárta a kiütést a Seattle, hogy a háló se rezdült

Minden más foci
6 perce

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
40 perce

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
1 órája

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
1 órája

40. Magyar Nagydíj: nálunk is a McLaren a toronymagas esélyes

F1
1 órája

Gyász: elhunyt Kathi Béla, világbajnok testépítő

Egyéb egyéni
1 órája

Ez ám a jó reggel! Molnár Dóra második idővel középdöntős 200 háton

Vizes vb 2025
1 órája

F1: párbajtőr után palacsintasütés a paddockban   

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik