Azonnal támadólag lépett fel Dublinban az olasz válogatott, Vieri már az első percben gólt szerezhetett volna, ha jobbal picivel pontosabban céloz. Kisvártatva ismét a Milan új szerzeménye villant, Del Piero pazar átadásából lapos lövéssel próbált túljárni Given eszén, ám a Newcastle kapusa villámgyors mozdulattal hárított - a szöglet után azonban kapitulált. Miután Gilardino közeli kísérletét blokkolta, az ötösön kialakult kavarodást követően Pirlo iszonyú erejű lövésével szemben tehetetlen volt. Vieri aztán már a lécet is eltalálta (kapásból küldte oda a labdát, Nesta mintegy 40 méteres, Beckenbauert idéző íveléséből), csatártársa, Gilardino pedig annál is tovább jutott: Del Piero újabb szenzációs passzt adott, az ifjú támadó elsőre Givent találta el, másodikra azonban átnyeste fölötte a labdát. Postafordultával érkezett a válasz, Zaccardo hajmeresztő hibáját Reid büntette góllal.Kár, hogy csak a szünetig tartott az örömfutball. Persze a mindig harcos írek gürcöltek az egyenlítésért, ám egyre több hiba csúszott a játékukba, az olaszok pedig nem erőltették meg magukat különösebben, maradt tehát a 2-1-es vendégsiker, avagy Írországot ismét legyőzte a mumusa: a két válogatott eddigi kilenc csatáján nyolc olasz győzelem született, és csupán egy ír - igaz, az az egy a 1994-es világbajnokság csoportmérkőzésén, Ray Houghton mindmáig emlékezetes, bedobás utáni kapáslövésének hála.Írország-Olaszország 1-2 (1-2)
Dublin
V: Costa (portugál). G: A. Reid (32.), ill. Pirlo (10.), Gilardino (31.)
ÍRORSZÁG: Given - Finnan (Carr, 57.), Cunningham, Dunne (O'Brien, 46.), O'Shea (Miller 83.) - A. Reid, Holland (Harte, 39.), Kilbane, Duff - Morrison, S. Reid (Elliot, 74.)
OLASZORSZÁG: Roma - Zaccardo, F. Cannavaro (Barzagli, 63.), Nesta (Materazzi, 46.), Zambrotta - Gattuso, Pirlo (Barone, 76.), De Rossi (Diana, 46.) - Del Piero (Grosso, 46.), Vieri, Gilardino (Iaquinta, 46.)
További barátságos mérkőzések:
Észtország-Bosznia-Hercegovina 1-0 (Viikmäe 35.).
Norvégia-Svájc 0-2 (Frei 50., Bergdölmo 59.).
Málta-Észak-Írország 1-1 (Woods 35., ill. D. Healy 9.).
Belgium-Görögország 2-0 (E. Mpenza 19., 24.).
Wales-Szlovénia 0-0.
Ausztria-Skócia 2-2 (Ibertsberger 83., Standfest 87., ill. K. Miller 5., O’Connor 39.).
Marokkó-Togo 0-1 (Olufadé 24.).
Szenegál-Ghána 0-0
Valerij Lobanovszkij-emléktorna, Kijev.
Döntő:
Lengyelország-Izrael 3-2
(Szymkowiak 19., Rasiah 77., 89., ill. Badir 35., Katan 45.).
A 3. helyért:
Ukrajna-Szerbia-Montenegró 2-1
(Rebrov 61., Nazarenko 72., ill. Kezsman 90.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik