Pálfy játékosedzőként tért vissza

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2005.08.17. 21:17
Címkék
Néhány napja már egyértelmű: kaposvári az ország legfiatalabb röplabdaedzője, aki felnőttcsapatnál dolgozik. Pálfy Marianna novemberben lesz 23 esztendős, és immár hivatalosan is ő irányítja a szakmai munkát a BITT Kaposvár NB I-es női együttesénél. A somogyi klub saját nevelésű feladója az elmúlt négy évet főiskolai tanulmányai miatt Szombathelyen töltötte, és az egykori edzők hívó szavára tért haza. Természetesen még a pályán is szeretne bizonyítani, így játékos-edzőként láthatja majd a közönség.
"Nem titok, hogy nehéz volt a döntés - kezdte Pálfy Marianna. - Sokat gondolkodtam, mielőtt igent mondtam volna. Ez nagy kihívás számomra, és külön öröm, hogy a szülővárosomban kaptam meg a lehetőséget. Már középiskoláskoromban elhatároztam, hogy tanítani, illetve edzősködni szeretnék, most teljesült ez az álmom."Érdekesség, hogy Pálfy Marianna a legidősebb játékosa lesz ennek a csapatnak, hiszen a társaságot szinte kizárólag helyi középiskolások alkotják."Ez is nehéz feladat, hiszen a pályán játékostársak leszünk, a magánéletben barátnők vagyunk, mégis én vagyok az edző - folytatta az újdonsült szakvezető. - Azt hiszem, ezzel mindenki tisztában lesz, nekem pedig határozottnak kell lennem minden helyzetben. A csapatot alkotó fiatalok a Munkácsy Gimnázium sporttagozatának tagjai, így hozzászoktak a rendszeres, komoly edzésmunkához és a fegyelmezettséghez. Az elmúlt hetekben sokat beszélgettem a teendőkről volt edzőmmel, Simonné Kutas Zitával, illetve volt szombathelyi csapattársammal, Merklinné Zubor Enikővel is, aki éppen a játékosedzőkről írt szakdolgozatot. Ô egyébként hozzám hasonlóan fiatalon kezdte el az edzősködést a Haladásnál."A lányok célja, hogy megismételjék az idei szereplést, azaz újból harcban legyenek az Extraligáért, és megpróbálják elérni legalább a második helyet. Egyelőre azonban még sok a kérdőjel: az idősebb játékosok közül többen is visszavonultak, és a rivális csapatok sorsáról sincsenek hírek. A kaposvári tehát továbbra is a mezőny legfiatalabb együttese marad, immár a legfiatalabb edzővel.
Legfrissebb hírek

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
7 perce

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
13 perce

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
16 perce

Döntőbe jutott a MÁV Előre férfi röplabdacsapata a Közép-európai Ligában

Röplabda
56 perce

Debrecenben végre elkezdődött a bokszszezon!

Ökölvívás
1 órája

A Fehérvár legyőzte a Klagenfurtot, egyenlített a párharcban

Jégkorong
1 órája

Lisszabonban feltámadt a Sporting, véget ért a Bodö/Glimt nagy BL-menetelése

Bajnokok Ligája
1 órája

Kassai feltámadás a Szlovák Kupában

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik