Rosszul sikerült Fatih Terim és Hakan Sükür visszatérése a török válogatotthoz, a vb-bronzérmes ugyanis sima vereséget szenvedett a magyar együttessel azonos selejtezőcsoportban szereplő bolgár gárdától Szófiában.

Dimitar Berbatov (balra) fejjel egyenlített, majd lábbal végleg eldöntötte a törökök elleni összecsapást

Dimitar Berbatov (balra) fejjel egyenlített, majd lábbal végleg eldöntötte a törökök elleni összecsapást
Csakhogy az eső miatt rossz körülmények között lejátszott találkozón ezt követően felébredtek a bolgárok, és már a szünetig eldöntötték a csata sorsát. Jobb oldali beívelés után Berbatov a 25. percben egyenlített (a csatár remekül kezdte a szezont, hiszen klubjában, a Leverkusenben két bajnokin három gólt jegyzett), a 38.-ban pedig Sztilian Petrov lövését követően már a hazaiak álltak jobban.
És még nem volt vége az első félidő török rémálmának! Röviddel a szünet előtt Rüstü még bravúrral menteni tudott, de a kipattanó labdára érkezett Berbatov, számára meg az ilyen feladat rutinmunka.
A második félidőben inkább a törökök erőltették a támadásokat, de a befejezéseknél nem volt szerencséjük. Serhat a kapufát találta telibe, az egy év után újra válogatott meccset játszó Hakan Sükür pedig ziccert rontott, így a "félholdasoknak" még a felzárkózás sem jött össze.
Bulgária viszont sikerélménnyel gazdagabban vághat neki a szeptemberi világbajnoki selejtezőknek. Különösen Svédország ellen lesz szüksége erre, ha bele akar kapaszkodni az utolsó szalmaszálba. Ha Stockholmban nem nyernek a balkániak, el is felejthetik Németországot.
BULGÁRIA-TÖRÖKORSZÁG 3-1 (3-1)
Szófia
V: Vasszarasz (görög). G: Berbatov (25., 43.), Sz. Petrov (38.), ill. Fatih Tekke (21.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







