Egy pótvizsgázóra várva

2005.08.16. 21:30
Címkék
Szerdán rendezik meg az utolsó kört az ázsiai zónában, ahol eldől, hogy Üzbegisztán vagy Kuvait lesz Bahrein ellenfele a rájátszásban, amelynek győztese a CONCACAF-zóna negyedikjével mérkőzik a vb-részvételért.
Az A-csoportból már továbbjutó Szaúd-Arábia és Dél-Korea az utóbbi otthonában randevúzik az első hely eldöntése miatt, a vendégeknek már az iksz is elég ehhez, az Európában játszó légiósai többségéről lemondó, az öreg kontinensről csak An Dzsung Hvant, Li Jun Pjót és Csa Du Rit mozgósító hazaiaknak viszont mindenképpen nyerniük kell. A sorsdöntő találkozót is ebben a kvartettben rendezik, új szövetségi kapitányokkal: Bobby Houghton az üzbégeket, Mihai Stoichita a kuvaitiakat gardírozza első alkalommal. A kuvaiti tizenegy európai túrával készült a mérkőzésre, és Románia legyőzése után bizakodó is lehet, pláne azok után, hogy a látogatók négy kulcsjátékosukat is nélkülözik.A másik csoportban a japánok brazil kapitánya, Zico, illetve az iráni tréner, Branko Ivankovic sem számít a légiósokra a jokohamai mérkőzésen. A hazai oldalon az Urava Reds két játékosa, a védő Kajszuke Cuboj és a csatár Tacuja Tanaka is bemutatkozhat a válogatottban. A már biztosan rájátszás-résztvevő Bahrein is új edzővel (Luka Peruzovics), illetve Párizs melletti edzőtáborozással készül - már a pótselejtező jegyében.Ázsiai zóna
Nagydöntő, 6. (utolsó) forduló)
A-csoport: Dél-Korea-Szaúd-Arábia, Üzbegisztán-Kuvait
Az állás
1. Szaúd-Arábia 5 3 2 9– 1 11
2. Dél-Korea 5 3 1 1 9– 4 10
3. Kuvait 5 1 1 3 2–10 4
4. Üzbegisztán 5 2 3 4– 9 2
B-csoport: Bahrein-Észak-Korea, Japán-Irán
Az állás
1. Irán 5 4 1 6–1 13
2. Japán 5 4 1 7–3 12
3. Bahrein 5 1 1 3 2–4 4
4. Koreai NDK 5 5 2–9 0
Mindkét csoportból az első két helyezett automatikusan kijut a vb-re, a két csoportharmadik osztályozójának győztese pedig interkontinentális pótselejtezőt vív a CONCACAF-zóna negyedikjével.
Legfrissebb hírek

Magyar Kupa: nyilvánosságra hozták a döntő pontos időpontját

Labdarúgó NB I
43 perce

NS-infó: BL-csapat is érdeklődik Tóth Balázs iránt

Légiósok
1 órája

Mennyi időre dőlt ki Mbappé? Közleményt adott ki a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

A FIDE is tagja lett a Nemzetközi Világjátékok Szövetségének

Egyéb egyéni
1 órája

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2 órája

Világpolgár, aki nem fél a változástól – interjú Rodrigo Corralesszel

Képes Sport
2 órája

NHL: Gretzky meze ismét hokitörténelmi áron kelt el

Amerikai sportok
2 órája

Heti légiósprogram: Manchester United–Liverpool rangadó a Premier League-ben

Légiósok
3 órája
Ezek is érdekelhetik