


Nakata Hidetosi
Sam Allardyce a Bolton vezetőedzője így nyilatkozott az új szerzeményről a csapat hivatalos honlapján: "Nagyon örülök, hogy megvalósult az átigazolás. Nakata kiváló állapotban van és már megvan a munkavállalási engedélye is. Nagy nyereség számunkra a japán futballista megszerzése, az ő játéktudása, tapasztalata és önbizalma szükséges a csapatnak, vele biztosan erősödik majd a középpályánk."
"Nagyon boldog vagyok, hogy új környezetben folytathatom pályafutásom, régi vágyam volt, hogy megméressem magam a Premier League-ben. Már nagyon várom, hogy együtt készülhessek a Boltonnal az idei szezonra, amely nagyon fontos lesz, mind a csapatnak, mind nekem" - adta első nyilatkozatát a japán futballista.
Nakata hat éven keresztül szerepelt az olasz élvonalbeli bajnokságban, a Perugia, az AS Roma, a Parma és a Bologna után igazolt a Fiorentinához, ahol folyamatosan kiújuló sérülései miatt csak 20 mérkőzésen kapott szerepet.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







