Egy jó pont itt, egy meg ott

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2005.08.15. 22:21
Címkék
Először veszített pontot ebben a bajnoki kiírásban a Lyon, mégis elégedettek a címvédő háza táján. Egyfelől, ugyebár, jó pénzért eladták Mickael Essient a Chelsea-nek (lásd fentebb), másfelől azokat a bizonyos pontokat Marseille-ben veszítette el az OL - vagyis felfogható a történet úgy is, hogy egy pontot sikerült hazamenteni a Ligue 1 egyik legveszélyesebb arénájából.
A Vélodrome-ban 56 000-en gyűltek össze abban a reményben, hogy az OM megszakítja rossz sorozatát (két vereség, nulla gól). A nigériai Taiwo megpattanó lövése révén megvalósulni látszottak a hazai álmok, és kis szerencsével tetemesre is nőhetett volna a Marseille előnye, csakhogy Coupet kiválóan őrizte a Lyon kapuját. Aztán Govou előkészítéséből Carew megszerezte már-már szokásos gólját (harmadik bajnokiján a harmadikat), és innentől akár az új erőre kapó OL is megnyerhette volna a meccset…"A fő célunk az volt, hogy ne kapjunk ki, úgyhogy nem lehetünk elégedetlenek. Különösen úgy, hogy a második félidőben megint erőnléti gondjaink voltak" - mondta Jean Fernandez, az OM edzője. "Figyelembe véve a körülményeket, meg azt, hogy milyen nagy volt a tét az OM számára, nem rossz eredmény ez. Az idényben most játszottunk a legjobban" - értékelt Gérard Houllier, a Lyon trénere.Az aktuális fő tendenciák mindazonáltal nem változtak: a Marseille március 12. óta nem nyert bajnokit a saját pályáján, és az 1997-98-as évad óta képtelen arra, hogy legyőzze a Lyont.Ligue 1
A 3. forduló záró mérkőzésén: Marseille- Lyon 1-1 (Taiwo 7., ill. Carew 35.)
Az élcsoport: 1. PSG 9 pont, 2. Auxerre 7 (3-0), 3. Lyon 7 (4-2), …17. Marseille 1
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
1 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
1 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
1 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
1 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
2 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik