Az AZ az első helyen

SZ. A.SZ. A.
2005.08.14. 22:13
Címkék
Ebben a bajnokságban egy kör alatt összejött az Alkmaarnak az, ami a legutóbbiban a nagy erőfeszítések ellenére sosem: a csapat a táblázat tetején trónol - igaz, csak jobb gólkülönbségének hála. Ezért a legtöbbet az új fiú, az egykor a Rangersben futballozó Sota Arveladze tette, akinek három perc kellett csupán, hogy gólszerzőként minősítsék ehelyütt is. Arról nem is szólva, hogy háromnegyed óra múlva a másodikat is belőtte, biztossá téve a győzelmet. Amely végül háromgólos lett, és egyben megerősítést nyert, hogy az AZ minőségi gárda.
Sota Arveladze két góllal nyitott
Sota Arveladze két góllal nyitott
Sota Arveladze két góllal nyitott
Sota Arveladze két góllal nyitott
Sota Arveladze két góllal nyitott
Sota Arveladze két góllal nyitott

A nagy rivális, a PSV viszont mindjárt lebőgött, elvégre egy újonc otthonában soványka 1-1-gyel útjára indítani az idényt nem nagy alakítás. Pedig az eindhoveniek megdolgoztak a pontokért, és nem sokkal a vége előtt még a jég is megtört. Azt hinné az ember, innen behúzta a meccset a címvédő, ám Sluijter néhány perccel később egyenlített, és maradt a döntetlen. Fehér Csaba mindebből kimaradt, csakúgy, mint a Rotterdamban elvérző Bredából Pető Tamás. Ott Kuyt varrta el a szálakat a második félidő derekán, miután Sebastien Pardo 25 méterről a kapufa érintésével ágyúzott be egy szabadrúgást jóval korábban.

Az óriások közül az első fordulóban nem láthattuk az Ajaxot, amelynek hágai ellenfelével szembeni találkozóját először Amszterdamtól távol akarták megrendezni, aztán eltolták a tél közepére. Az ok nagyon prózai, ahogy beharangozónkban már említettük is: a metropolisban ezen a hétvégén túl sok biztosítandó esemény volt…
Babos Gábor végig a pályán volt nijmegeni játszótársai mögött, s vélhetően jól is végezte dolgát, elvégre gól nélkül ért véget a meccs. Ugyanennyire bíznak honfitársainkban a Roda vezérei is: Bodnár és a holland sajtósok által konzekvensen "Bödör"-ként szereplő magyar védő is végigzakatolta a Twente elleni összecsapást. Biztos hallhattunk volna erről is érdekes részleteket, ha a két magyar nem lett volna elérhetetlen egész vasárnap. Így marad a szikár tények rögzítése: a Roda 2-0-ra nyert.

CASINO EREDIVISIE
1. forduló: AZ Alkmaar-Sparta 3-0 (S. Arveladze 3., 49., Sektioui 74.), Feyenoord-Breda 2-0 (Pardo 24., Kuyt 70.), Groningen-Roosendaal 1-0 (Cornelisse 81.), Heracles-PSV 1-1 (Sluijter 86., ill. Cocu 83.), NEC-Utrecht 0-0, Roda- Twente 2-0 (Sonko 33., Kone 79.), Willem II-Waalwijk 1-2 (Reuser 56., ill. Hoogendorp 9., 53.), Vitesse-Heerenveen 2-2 (Esajas 32., Janssen 79., ill. Huntelaar 66., Hansson 81.)
A biztonsági okokból elhalasztott Ajax-Den Haag mérkőzést január 7-én játsszák le.
Legfrissebb hírek

Az Atléticónál szeretnék BL-győzelemmel búcsúztatni Antoine Griezmannt

Bajnokok Ligája
40 perce

Négy pontot vontak le a Tiszakécskétől

Labdarúgó NB II
1 órája

Túl az ijesztő sérülésen – Knoester lett az idény legjobbja az Aberdeennél

Minden más foci
1 órája

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

A World Boxing semlegesként engedélyezi az oroszok és fehéroroszok versenyzését

Ökölvívás
1 órája

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 órája

Kvarachelia megdöntötte Dembélé rekordját, Kane is történelmet írt

Bajnokok Ligája
1 órája

Még mindig az ETO FC az esélyesebb a bajnoki címre

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik