Maradt a száműzetés

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.08.08. 23:45
Címkék
Az olasz szövetség fellebbviteli bizottsága jóváhagyta a profi liga fegyelmi bizottságának döntését, így a Genoa nem az első, hanem a harmadosztályban kezdi meg a 2005-2006-os idényt, ráadásul hárompontos hátrányból. A kilencszeres bajnok egyesületet a június 11-i Genoa-Venezia (3-2) másodosztályú bajnoki kapcsán felvetődött bundagyanú miatt "meszelték el", az illetékesek szerint ugyanis bebizonyosodott, hogy a piros-kékek megvették a a mérkőzést.
A fellebbviteli bizottság jóváhagyta Preziosi klubelnök ötéves eltiltását, és az összes többi sportvezetőre, illetve játékosra kirótt büntetést is. A Genoa már jelezte, hogy polgári bíróságra viszi az ügyet, míg Leo Berogno, a szurkolói klubok szövetségének elnöke a következőt mondta: "Nem megyünk a harmadosztályba."

A lausanne-i Sportdöntőbíróság új dokumentumokra hivatkozva felfüggesztette a FIFA döntését, így a Roma újra aktív résztvevője lehet a játékospiacnak. Mint ismeretes, a nemzetközi szövetség a Mexes-ügy miatt, az Auxerre-rel támadt vita miatt büntette meg a "farkasokat". A Roma már tegnap délután "igazolta" Taddeit, Nondát és Kuffourt, azokat a futballistákat, akik hetek óta a csapattal edzenek.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
5 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik