Az Inter nem áll meg

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.08.06. 01:32
Címkék
Az Internazionale nem áll meg: a sokak által máris az olasz átigazolási piac legsikeresebb csapatának megválasztott együttes Luis Figo megszerzése után újabb csúcsokra tör. Pénteken délelőtt mindenesetre hivatalossá vált Figo szerződtetése, és a játékost a szurkolók hosszasan ünnepelték a klub Via Durinin lévő székháza előtt.
A Real Madridtól érkező portugál középpályás 7-es mezben játszik majd (az előző évadban ez a holland Van der Meyde száma volt), és a Sahtar elleni BL-selejtezőn még nem léphet pályára, mert az Inter kicsúszott a nevezési határidőből. Figót hivatalosan szombaton, az Appiano Gentile-i edzőtáborban mutatják be.

Az olasz sajtó szerint az Inter következő célpontja Diego Alberto Milito, a Genoa argentin csatára lehet, aki távozni akar a genovai egyesülettől. Milito állítólag már jelezte, hogy szívesen magára öltené az Inter kék-fekete mezét, ám a megszerzése előtt néhány játékost el kellene adni: az imént említett holland Van der Meyde biztos, az argentin Burdisso roppant valószínű távozónak számít, és elképzelhető, hogy az Inter megválik Materazzitól vagy Cristiano Zanettitől is.

Aktivizálja magát a játékospiacon a Lazio is, amelynek szakmai stábja az Olympique Marseille ellen 3-0-ra elveszített Intertotó-kupa-mérkőzés után rájött arra, hogy gyenge a csapat védelme. Ezért aztán Rómában úgy döntöttek, megpróbálják "reaktiválni" Fernando Coutót: a portugál középhátvédet a nyár elején, szerződése lejártával elengedte az egyesület, de most visszahívják, és a hírek szerint Coutónak nincs ellenére, hogy visszatérjen a világoskékekhez.

A Laziónál összehasonlíthatatlanul nagyobb bajban van a Reggina, miután kiderült, hogy a klub által benyújtott hitelgaranciák hamisak. A hírek szerint a Reggina 16 millió euróval tartozik az olasz államnak.

A Reggina A-ligás részvétele egyelőre nem forog veszélyben, nem úgy, mint a Genoáé. A Serie A-ból első fokon bundagyanú miatt kizárt és a harmadosztályba sorolt genovai együttes ügyének másodfokú tárgyalása pénteken délelőtt kezdődött meg, és a késő estébe nyúlt. Ha a döntés ismét kedvezőtlen lenne a piros-kékekre nézve, a Treviso lépne fel a helyükre a legjobbak közé.
Legfrissebb hírek

Vagányság és fegyelem egyensúlya – ez a siker kulcsa a hollandok ellen a női vízilabda Eb-döntőben

Vízilabda
18 perce

NBA: Brunson vezérletével nyert a Knicks, Edwards és Wembanyama is főszerepet vállalt

Amerikai sportok
53 perce

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
8 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
8 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
8 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
8 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik