Erőltetett menet

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2005.08.02. 23:13
Címkék
Pokoli nehéz pályákat jelöltek ki a rendezők Szeben környékén a Red Bull Romaniacs-rali résztvevői számára, akik közül még a Dakar-címvédő Cyril Despres is viszonylag nehezen bírta a megpróbáltatásokat: jól mutatja ezt, hogy a második nap után ötödik volt a versenyben, márpedig ő az utóbbi időben nem szokta meg, hogy legyőzzék. Pláne nem olyan versenyen, amelyen rajta kívül szinte nincs is gyári pilóta.
Nem véletlen, hogy egyéniben mindössze 22 pilóta vállalta a megméretést, köztük két magyar, a sivatagi show-ra készülő Kátai Péter és a tízezer kilométeres távot egyszer már teljesítő Varga Ákos. Utóbbi pilóta kedden éppencsak elrajtolt, aztán már bújt is vissza az ágyba, mert előző nap elkapott valami vírust, egész éjjel hányt, és teljesen legyengült. A viadalt folytathatja (itt minden nap külön versenynek számít), ám természetesen jó néhány órás büntetéssel. Pedig a prológ utáni első igazi versenynapon még elég jól bírta a gyűrődést - sokáig azzal a dél-afrikai versenyzővel motorozott, aki utóbb megnyerte a szakaszt -, kivéve azt a fél órát, amikor beesett egy árokba, és sokáig nem tudta újraindítani a motorját. Kátai Péter sem élvezte különösebben a szenvedést: már ott tartott, hogy feladja a hétfői küzdelmeket, amikor megérkezett a felmentő sereg: a csapatversenyben induló Nagy Péter, Dési János duó, akik felsegítették az egyik meredek kaptatóra. A páros egyébként tegnap kénytelen volt a napi küzdelmeket feladni, mert a Dakar-távot az idén szintén teljesítő Nagy motorján tönkrement a kuplung - így ők is büntetéssel folytatják.
Legfrissebb hírek

Amerikai pite: csak alattomossággal nem lehet negyeddöntőbe jutni – vb-kibeszélő, 24. nap

Foci vb 2026
7 perce

Jó reggelt, jó szurkolást – újabb két meccs a napi programban

Foci vb 2026
39 perce

Vasárnapi sportműsor: Brazília Norvégiával játszik a foci-vb-n a nyolc közé jutásért

Minden más foci
44 perce

Ne legyen igazam! – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
1 órája

Negyvenéves átkot megtörve történelmet írhat az angolok ellen a mexikói válogatott

Foci vb 2026
1 órája

Mbappé és senki más

Foci vb 2026
2 órája

Kétfős verseny, vagy beleszól még más is? Mutatjuk a vb-góllövőlistát!

Foci vb 2026
3 órája

Videó: Marokkónak „minden” összejött a második félidőben, Franciaország ezúttal csak 11-esből talált be – a 24. játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik