Messina: lezárt szoros

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2005.07.29. 23:15
Címkék
Olaszországban továbbra is a feje tetején áll a világ, legalábbis a futballvilág. Mint ismeretes, a Serie A mezőnye pillanatnyilag 20 helyett mindössze 17 csapatot számlál, a Genoát ugyanis bundaügye, a Messinát és a Torinót pedig köztartozásai miatt zárták ki (akárcsak a Serie B-ből a Perugiát és a Salernitanát). Az érintett klubok egytől egyig fellebbeznek, tiltakoznak, perelnek, ám a profi ligában csütörtökön úgy készítették el az Olasz Kupa 2005-2006-os idényének a sorsolását, hogy abban az említettek egyszerűen nem szerepelnek - kivéve a Genoát, amely harmadosztályúként került fel a főtáblára. (A torna augusztus 7-én rajtol.)
A Genoa szurkolói (több tízezren) egyébként péntek este fél héttől tüntettek - többnyire békés módon - a szövetség döntése ellen, míg a Messina drukkerei keményebben léptek fel: csütörtök estétől péntek hajnalig leblokkolták a Messinai-szoros hajóforgalmát. (Ezen a vízi úton lehet a legrövidebben elérni a félszigetről Szicíliát.)

A Genoa ügyében augusztus 5-én vagy 6-án, míg a többiek esetében másodikán várható - aligha végleges - döntés. (Ahhoz képest, hogy 27-én rajtol a Serie A…) A legnagyobb bajban egyébként a genovai keret van, amelynek tagjai - Guidolin mesterrel az élen - egyelőre nem tudják, hogy keressenek-e maguknak új csapatot, vagy bízzanak a csodában.

Nem volt ilyen gondja Alessio Tacchinardinak: a Juventus középpályása rájött, hogy Patrick Vieira igazolásával még kevesebb esélye lesz bekerülni a kezdőbe, mint az előző idényben volt, így elfogadta a Villarreal ajánlatát, és 11 év után elhagyta a torinói együttest. A 30 éves középpályás egyéves szerződést kötött a spanyol klubbal.

Végül pedig egy cáfolat: a Milan a honlapján keresztül cáfolta, hogy tárgyalna a Chelsea-vel Andrij Sevcsenko átigazolásáról. A piros-fekete klub közleménye szerint az ukrán csatár nem eladó.
Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
26 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
40 perce

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
48 perce

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
1 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
2 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik