Lovassport: cél a tíz közé kerülés

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2005.07.20. 21:56
Címkék
Július az Európa-bajnokságok hónapja a díjugratóknál. Az ifjúsági korosztály Svájcban versenyzett, a felnőttek pedig a hét végén Olaszországban lovagolnak porondra.
Az utánpótlás egyik tehetséges képviselője az utóbbi évtizedek legjobb eredményét érte el, hiszen a 16 esztendős Kovács Henri Baccara nevű lovával az egyéni versenyben 88 induló közül beverekedte magát a döntőbe, ott pedig az igen előkelő hatodik helyet szerezte meg. Ez a korosztályos kontinensbajnokság második világháború óta íródó történetének legjobb magyar helyezése.A felnőttválogatott tagjaitól ugyan nem várható hasonló bravúr, ám az eddigi Világkupa-fordulókon és a Nemzetek Díján azért ők is edződtek. Hevesy Barnabás szövetségi kapitány Linzben, Koppenhágában és Poznanban figyelte a versenyzőket, és a látottak alapján hirdette ki a Rimini melletti San Patrianóba utazó együttest. E szerint Pirik Zsolt Havannával, Sáringer Ferenc Frederikkel, Körmendy György Calgaryval, Grundtner Gábor pedig Lucanorral áll majd rajthoz az Európa-bajnokságon. A tartalék a Hugyecz Mariann, Superville duó lesz. A magyar csapat 1987 után hosszú ideig hiányzott az Eb-ről; 2003-ban szerepelt újból, s a 13. helyen zárt. Az idei cél a tíz közé kerülés, és a kapitány szerint erre alkalmas is a társaság."Az elmúlt időszak alapján látok rá esélyt, de persze sok múlik a szerencsén is - mondta Hevesy Barnabás. - A három nemzetközi viadal és az országos bajnokság nagyon erős volt, nehéz pályákon versenyezhettek lovasaink."Az olaszok egyébként a nagy meleg miatt késő este, villanyfénynél rendezik majd a versenyeket, így sokat számíthat az is, hogy a lovasok és a lovak hogyan alkalmazkodnak majd a fényviszonyokhoz.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
4 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
4 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
4 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
4 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik