Világbajnok a rajtnál

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
2005.07.15. 20:53
Címkék
A vasárnapi fonyódi középtávú országos bajnokság igazi szenzációja, hogy rajthoz áll Csomor Erika is. A duatlonban háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok sportolónő hat éve vett részt utoljára a Balaton Nagydíjon, korábban négyszer az első helyet is elhódította. A nagy visszatérő most sem szeretne csalódást okozni.
"Idén úgy alakult a versenynaptár, hogy el tudok indulni a középtávú triatlonbajnokságon - mondta a Budaörsi TK sportolója, aki az idén győzött a hosszútávú duatlon vb-n, a debreceni rövid távú Eb-n pedig bronzérmes volt. - Kellemes emlékeim vannak, hiszen annak idején én nyertem itt a legelső versenyt. Túlzás lenne azt mondani, hogy csúcsformában vagyok, de bízom abban, hogy elégedetten távozhatok majd Somogyból. "Csomor tehát szeretne hírnevéhez méltóan szerepelni, a férfiaknál viszont már nehezebb egyértelmű favoritot találni. A szakemberek a tavalyi győztes, Hóbor Pétert tartják leginkább esélyesnek, ő azonban mértéktartó, mert sok minden történt vele az elmúlt hónapokban."Klubot váltottam, megszületett második gyermekünk és most már dolgozom, így nem tudtam annyit készülni, mint korábban - árulta el Hóbor. - Az olimpiai távú országos bajnokságon a tizenharmadik helyen zártam, Fonyódon természetesen szeretnék jóval előrébb végezni. A kerékpározástól félek egy kicsit, mert az elmúlt időszakban legfeljebb egy hét alatt pedáloztam nyolcvan kilométert… Úgy gondolom, a tavalyi ezüstérmes Polonyi Balázzsal vívunk majd nagy versenyt az első helyért."Hóbor számára plusz motiváció, hogy Kropkó Péterhez hasonlóan eddig háromszor nyert a Balaton Nagydíjon, vagyis ha most is elsőként szakítja át a célszalagot, akkor rekorderré léphet elő. Start holnap 10.45-kor a fonyódi kikötőből.
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
4 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
4 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
4 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
4 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
4 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik