Műteni kell Szabicsot, legalább egy hónapot ki kell hagynia

Vágólapra másolva!
2005.07.12. 14:27
Címkék
Nincs szerencséjük a Kölnbe igazoló magyar labdarúgóknak: tavaly Tököli Attilát döntötte le a lábáról hónapokra egy ismeretlen vírusfertőzés röviddel azután, hogy a Rajna-partra tette át székhelyét, most pedig Szabics Imréről derült ki, hogy makacs sérülése miatt meg kell műteni.
Szabics Imre egy darabig nem tréningezhet a kölniekkel
Szabics Imre egy darabig nem tréningezhet a kölniekkel
Szabics Imre egy darabig nem tréningezhet a kölniekkel
Szabics Imre egy darabig nem tréningezhet a kölniekkel
Szabics Imre egy darabig nem tréningezhet a kölniekkel
Szabics Imre egy darabig nem tréningezhet a kölniekkel
A válogatott csatár már előző klubjában, a VfB Stuttgartban is gyakran küszködött hasizomfájdalmakkal, és mire a Kecskékhez igazolt, már nem is tudott részt venni a labdás tréningeken.

Korábban úgy tűnt, két hét pihenés és gyógykezelés megszüntetheti a tüneteket, de a Köln orvosi stábja inkább biztosra ment: hasizom-, lágyék- és szeméremcsont-fájdalmai miatt az oberstaufeni edzőtáborból Zürichbe küldté a támadót Dr. Heinz Bühmann lágyékspecialistához, aki korábban a teniszsztár Martina Hingist is kezelte.

A szakember vizsgálata során sikerült kizárni a kétségtelenül csúnyán hangzó szeméremcsont-gyulladás meglétét a 24 esztendős támadónál, a hasizomfájdalmak okaként pedig a specialista a lágyéki tájékot jelölte meg. Szabics ezután vissza is utazott Kölnbe, ahonnan még ezen a héten továbbáll Münchenbe, ugyanis a német Kicker sportmagazin információi szerint ott fogja megoperálni őt a klub orvosa, Dr. Peter Schäferhoff.

Dr. Peter Schäferhoff kezében van Szabics sorsa is
Dr. Peter Schäferhoff kezében van Szabics sorsa is
Dr. Peter Schäferhoff kezében van Szabics sorsa is
Az, hogy a játékos mikor játszhat újra felépülése után, kérdéses, bár a korábbi, az egész szezonra szóló kihagyásról szóló találgatások remélhetőleg túlzóak voltak. Mindenesetre nagyon valószínűtlen, hogy a korábbi ferencvárosi támadó pályára léphet a Bundesliga augusztus 6-i idénynyitóján.

A kölniek az 500 ezer euróért igazolt Szabics kiesésével csak egy magyar támadóra, Tököli Attilára számíthatnak, de a kieső Vfl Bochumtól a napokban igazolt 28 esztendős dán Peter Madsen pótolhatja a csatárt. Így - a Kicker értesülései szerint - a klub nem akar újabb játékost igazolni, annak ellenére sem, hogy Uwe Rapolder vezetőedző korábban, Marinus Ebbers eladása után felvetette, hogy csatárposzton kissé sovány lehet majd a Köln.

Andreas Rettig klubmenedzser szerint mindennek ellenére valószínűleg jó döntés volt, hogy idejekorán kivizsgálták Szabics sérülését. "Szomorú, hogy abba kell hagynia a felkészülést, de nagyon fontos, hogy ne vesztegessük az időt. Reméljük, hogy a beavatkozás után Imre mihamarabb újra bevethető lesz" - nyilatkozta a klubvezető a Köln honlapján.

Az 1. FC Köln legutóbbi edzőmeccsén 13:1-re győzött egy alsóbb osztályú gárda ellen, többek között az említett Madsen öt találatával. Szabics mellett Tököli Attila sem lépett pályára a találkozón, de az ex-dunaújvárosi és -fradista a komolyabb csapatok elleni edzőmeccsen már szerzett három gólt.
Legfrissebb hírek

Fantasztikus feltámadás után a Fradié a női kézilabda Magyar Kupa!; Dobogósok rossz napja, az FTC és a Paks is csak egy pontot szerzett az NB I-ben

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Kozármisleny–Kisvárda az NB II-ben; pályán a Juventus és a Nottingham

Egyéb egyéni
3 órája

A magasság mámorában – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
3 órája

Fradi-fóbia – Bobory Balázs jegyzete

Kézilabda
3 órája

Serie A: a Lazio a 98. percben belőtt 11-essel verte meg a Milant

Olasz labdarúgás
3 órája

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
3 órája

Luke Littler megállíthatatlan, szenzációs játékkal a UK Opent is megnyerte

Egyéb egyéni
3 órája

Kerkez Milosék a Manchester Cityt kapták az FA-kupa negyeddöntőjében

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik