Izgalmas küzdelmet és ritkán előforduló végeredményt hozott a finnországi Jyväskyläben az összetett Európa-kupa 1. osztályának második napja. Ami a legfontosabb: tízpróbázóink győztek, s ezzel feljutottak a Szuperligába. Az első nap után az ukránok álltak az élen, ám ők végül a dobogóról is lecsúsztak.

Zsivoczky Attila az idén már harmadszor remekelt tízpróbában (Fotó: afp)

Zsivoczky Attila az idén már harmadszor remekelt tízpróbában (Fotó: afp)
Amelynek küzdelmeit ebben az esztendőben az észtek nyertek meg, méghozzá úgy, hogy Sydney olimpiai bajnoka, Erki Nool ott sem volt a csapatban.
Minden bizonnyal a hétpróbázó Carolina Klüft sem pihent rá a viadalra, hiszen tőle szokatlanul távolugrásban csupán 637 centiméterig jutott, ám így is kimagasló pontszámmal, 6688 ponttal lett első. A mi lányaink a 2. osztályban, Mariborban léptek pályára, s ők is kiharcolták a feljutást. A második helyen végeztek, ami azt jelenti, hogy legközelebb az 1. osztályban rajtolhatnak. A legjobb teljesítményt Farkas Györgyi nyújtotta, 5342 ponttal harmadik lett.
Többpróba Európa-kupa, Bydgoszcz
Férfiak. Tízpróba. Egyéni: 1. Mikk Pahapil (észt) 8149 pont (11.11, 730, 13.88, 213, 50.62, 14.87, 48.65, 480, 65.60, 4:50.25), 2. Tiscsenko (orosz) 7767 (11.02, 763, 13.53, 198, 50.45, 14.45, 43.97, 450, 47.95, 4:39.35), 3. D. Gómez (spanyol) 7698 (11.09, 729, 13.11, 186, 48.49, 14.46, 40.15, 420, 62.73, 4:37.02). Csapat: 1. Észtország 23 139 pont, 2. Oroszország 22 711, 3. Spanyolország 22 482, 4. Olaszország 22 272, 5. 22 204, 6. Lengyelország 22 190, 7. Németország 22 036
Nők. Hétpróba. Egyéni: 1. Tatjana Alisevics (fehérorosz) 6173 (13.88, 166, 14.63, 24.51, 610, 53.64, 2:22.23), 2. Wisse (holland) 6026 (13.72, 178, 12.81, 24.04, 589, 36.35, 2:11.17), 3. Korickaja (orosz) 5981 (14.22, 166, 13.70, 24.43, 583, 47.80, 2:14.65). Csapat: 1. Fehéroroszország 17 626, 2. Ukrajna 17 506, 3. Oroszország 17 487, 4. Finnország 17 335, 5. Németország 17 289, 6. Lengyelország 17 112, 7. Nagy-Britannia 16 984, 8. Hollandia 16 279
Mediterrán Játékok, Almería
Férfiak. 3000 m akadály: 1. Brahim Bulami (marokkói) 8:15.15. Diszkosz: 1. Mario Pestano (spanyol) 63.96. Tízpróba: 1. Romain Barras (francia) 8127 pont (11.40, 719, 14.76, 196, 48.84, 14.35, 42.22, 490, 64.67, 4:28.48). 20 km gyaloglás: 1. Francisco Javier Fernández (spanyol) 1:22:45
Nők. 100 m gát (+0.9): 1. Glory Alozie (spanyol) 12.90. Magas: 1. Ruth Beitia (spanyol) 195, 2. Skotnik (francia) 195. Távol: 1. Fiona May (olasz) 664 (+0.5). Hármas: 1. Baja Rahuli (algériai) 14.98 (+0.2), 2. Castrejana (spanyol) 14.60 (+0.4). Súly: 1. Cristiana Checchi (olasz) 18.59. Diszkosz: 1. Dragana Tomasevics (szerb-montenegrói) 62.10. Kalapács: 1. Ester Balassini (olasz) 71.17. Gerely: 1. Aggeliki Ciolakudi (görög) 62.61, 2. Bani (olasz) 62.36. 20 km gyaloglás: 1. Elisa Rigaudo (olasz) 1:32:44
Német bajnokság, Wattenscheid
Férfiak. 100 m (+0.3): 1. Tobias Unger 10.16. Rúd: 1. Tim Lobinger 575, 2. Ecker 575. Diszkosz: 1. Michael Möllenbeck 64.12. Gerely: 1. Christian Nicolay 81.73
Nők. 100 m gát (+0.9): 1. Kirsten Bolm 12.84. Súly: 1. Nadine Kleinert 18.68. Kalapács: 1. Betty Heidler 70.34
Nemzetközi félmaratoni, Szapporó
Férfiak: 1. Mekubo Job Mogus (kenyai) 1:01:28, 2. Asefa (kenyai) 1:01:40 3. Maina (kenyai) 1:01:49
Nők: 1. Catherina Ndereba (kenyai) 1:09:24, 2. Ivamoto (japán) 1:09:46, 3. Nogucsi (japán) 1:09:48
Nemzetközi utcai futóverseny, London
Férfiak. 10 km: 1. Haile Gebrselassie (etióp) 28:12, 2. R. Choborbor (kenyai) 29:06, 3. Zola (dél-afrikai) 29:36
Európa-kupa, 1. osztály, Jyväskylä
Férfiak. Tízpróba. Egyéni: 1. Tomás Dvorák (cseh) 8105 (11.22, 725, 15.92, 195, 50.24, 14.56, 42.75, 470, 69.11, 4:38.12), 2. Zsivoczky Attila (magyar) 8105 (11.25, 684, 15.27, 210, 49.57, 14.93, 45.41, 480, 61.53, 4:30.18), 3. Jaakko Ojaniemi (finn) 7977 (10.90, 744, 15.45, 198, 50.36, 15.24, 40.78, 460, 62.42, 4:35.49), …7. Kürtösi Zsolt (magyar) 7453 (11.64, 676, 14.88, 198, 51.01, 14.69, 45.53, 450, 53.08, 4:56.77), …13. Szabó Attila (magyar) 7321 (11.35, 689, 12.97, 192, 50.95, 14.64, 40.76, 430, 57.34, 4:51.77), …18. Skoumal Péter (magyar) 7188 (10.94, 694, 12.30, 180, 50.51, 16.67, 33.52, 520, 45.62, 4:29.96). Csapatban: 1. Magyarország (Zsivoczky Attila, Kürtösi Zsolt, Szabó Attila) 22 879, 2. Finnország 22 771, 3. Csehország 22 624, 4. Ukrajna 22 128, 5. Hollandia 21 893, 6. Lettország 21 870, 7. Nagy-Britannia 21 411, 8. Svájc 21 224
Nők. Hétpróba. Egyéni: 1. Carolina Klüft (svéd) 6688 (13.26, 190, 13.84, 23.62, 637, 46.32, 2:11.54), 2. Skujyte (litván) 6206, 3. Netseporuk (észt) 5910. Csapatban: 1. Észtország 17 070, 2. Svédország 16 988, 3. Olaszország 16 892, 4. Litvánia 16 791, 5. Görögország 16 693, 6. Csehország 15 998, 7. Franciaország 15 186, 8. Ausztria 14 954
2. osztály, Maribor
Férfiak. Tízpróba. Egyéni: 1. Alekszandr Parhomenko (fehérorosz) 8025 (11.47, 717, 15.82, 200, 50.55, 15.11, 41.71, 500, 63.80, 4:30.63), 2. Jensen (norvég) 7845, 3. Black (dán) 7447. Csapatban: 1. Fehéroroszország 22 604, 2. Görögország 21 227, 3. Svédország 19 318, 4. Belgium 17 542, 5. Horvátország 17 099
Nők.
Hétpróba. Egyéni: 1. Jesenija Volzankina (lett) 5437 (14.06, 169, 11.35, 24.74, 607, 33.80, 2:31.32), 2. Marcussen (norvég) 5386, 3. Farkas Györgyi (magyar) 5342 (15.41, 175, 10.45, 27.11, 589, 44.98, 2:21.89), …8. Óvári Zita (magyar) 5106 (15.48, 163, 12.76, 26.32, 570, 42.72, 2:37.88), …11. Babos Rita (magyar) 4972 (14.88, 181, 9.45, 25.58, 568, 22.58, 2:29.07), …15. Adamik Anna (magyar) 4823 (15.53, 163, 10.77, 27.04, 524, 38.35, 2:27.13). Csapatban: 1. Svájc 15 587, 2. Magyarország (Farkas Györgyi, Óvári Zita, Babos Rita) 15 420, 3. Lettország 14 917, 4. Spanyolország 14 785, 5. Szlovénia 13 449, 6. Törökország 12 619
Nemzetközi verseny, Padova
Nők. Kalapács: 4. Orbán Éva 68.70 - országos utánpótláscsúcs (régi: 67.73, Orbán, 2005)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







