Érmekre vár a sportág

2005.07.03. 22:50
Címkék
Hétfőn megkezdődik a magyar uszonyos úszók nagy menetelése: legjobbjaink egy hónap alatt három világversenyen szeretnének eredményesen szerepelni. Az első nagy erőpróba a felnőtt Európa-bajnokság lesz San Marinóban, ahol tíz hölgy és három férfi képviseli színeinket.
A Magyar Búvárszakszövetség szerint jó lenne érmekkel hazatérni. A helyzetet nehezíti, hogy válogatott szintű sportolóink közül többen a duisburgi világjátékokat részesítették előnyben, így nem vállalták az Eb-indulást. Vinkler Péter és Kanyó Dénes azonban Európa-bajnokként és Vilhelm Szilárd is nagyszerű formában áll majd rajtkőre, így legerősebb számaikban minden bizonnyal dobogós helyezést érnek el. A hölgyeknél felnőtt, illetve korosztályos világ- és Európa-bajnokok és ifjú tehetségek is szerencsét próbálnak majd a várhatóan népes mezőnyben."A tavaly Sanghajban kétszeres világbajnok Juhos Gergely kihagyja a kontinensviadalt, csak a világjátékokra készül, és a négyszáz méteres uszonyosúszó-számban akar nagyot alakítani. Az Európa-bajnokságon szeretnénk megőrizni a helyünket a nemzetek közötti rangsor élmező-nyében, a legfiatalabbak számára pedig elsősorban a rutinszerzést szolgálja ez a viadal" - fogalmazott Ludvigh Zoltán alelnök.
Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: az FTC nyerte a „magyaros” rangadót, magabiztos előnyt szerzett az UVSE elleni visszavágóra

Vízilabda
5 perce

Gundel-Takács Bence: Talán jókor jött ez a pofon

Labdarúgó NB I
11 perce

NB III: a Kaposvár legyőzte a PMFC-t, lépéselőnybe került a bajnoki címért folyó versenyfutásban

Labdarúgó NB II
46 perce

Honvéd-blama Kispesten; négy gólig meg sem állt, és már négy pont a Vasas előnye – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
54 perce

Négy gólt szerzett a Barcelona a városi derbin, már kilencpontos előnnyel vezeti a tabellát

Spanyol labdarúgás
1 órája

Női röplabda Extraliga: bronzérmes a Békéscsaba

Röplabda
1 órája

Gálázva döntött Bundesliga-gólrekordot a Bayern, és már a következő fordulóban bajnok lehet

Német labdarúgás
1 órája

Videón Nikitscher szép fejes gólja Portugáliából; Keresztes Skóciában talált be; Szánthó-gólpassz Szlovákiában

Légiósok
1 órája
Ezek is érdekelhetik