
A barcelonai Lionel Messi (18) volt a döntô hôse: kétszer büntetett

A barcelonai Lionel Messi (18) volt a döntô hôse: kétszer büntetett
Igaz ugyanakkor, hogy meglehetősen sokat aprították az ellenfelet, a nyitó fél óra végére már két sárgát gyűjtöttek össze - és éppen a durvaságukért fizettek meg a 40. percben. Messi szokásához híven kicselezte az első rá támadó védőt, hanem a második, Adeleye, utolérte, és egyszerűen felrúgta, így a bíró büntetőt ítélt. A sértett a kapust becsapva higgadtan a hálóba gurított - 1-0.
Az afrikai offenzíva újult erőre kapott a szünet után, és nem is kellett sokáig várni az eredményére. Formás akció végén jobbról érkezett egy beadás, és Ogbuke a tizenegyespont környékétől csúsztatott a hosszú sarokba. Csapattársa, James azonban később újabb fölösleges tizenegyessel ajándékozta meg az argentinokat, Messi pedig megint könyörtelen volt.
A bronzmeccsen sokáig úgy tűnt, a brazilokat megviselte az argentinoktól az elődöntőben elszenvedett vereség, amelyért a 93. percben kapott gól volt a felelős. Aztán kiderült, "tanultak" a történtekből, a marokkóiak találatára ugyanis a hajrában kétszer válaszoltak.
U20-AS VB, HOLLANDIA
Döntő: Argentína-Nigéria 2-1 (Messi 40., 75. - mindkettőt 11-esből, ill. Ogbuke 53.)
A 3. helyért: Brazília-Marokkó 2-1 (Fabio Santos 87., Edcarlos 91., ill. Edcarlos 47. - öngól)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







