A múltat végképp eltörölni

A VÁROS:
A Vörös tér rendbehozatala óta a világ egyik legszebb főtere, a Kremllel és a környező épületekkel (és még mindig Sztálin sírján van a legtöbb friss virág), ugyanakkor kicsit kijjebb haladva azért érhetik az embert meglepetések. Bár tény, óriási zöld parkok nyelik el a régi szovjet időkben készült kocsik kipufogóbűzét, a légszennyezettség nem elhanyagolható.

A FÔNÖK:
Azok után, hogy az 1996-os választások előtt nem sokkal túlélt egy igen súlyos bombamerényletet és felépült sérüléseiből, Valerij Sancev egész jól meglovagolta a hős áldozat szerepét. Ahhoz képest, hogy rádiótechnikusként dolgozott a Szaljut-gyárban, igencsak felvitte az Isten a dolgát: 1994-ben választották meg képviselőnek, majd a terrortámadás füstjének elültével főpolgármester-helyettessé avanzsált. Azóta is ezen a poszton regnál, jelenleg ő Moszkva gazdasági irányítója, valamint a kandidálás atyjának, Jurij Luzskov polgármesternek a kirakatembere az olimpiai pályázatnál - sportmúltja nincs, maximum annyi, hogy három évig volt a Dinamo Moszkva hokicsapatának kereskedelmi igazgatója a kilencvenes évek elején.

AZ ESÉLY:
Finoman fogalmazva nem sok. Egyébként sem nagyon szokták harmincéves távlatban ugyanarra a városra bízni a játékok szervezését, de Moszkva amúgy sem az a hely, ahová imádnak utazni a sportfőméltóságok. Kétségtelen, ha a csecseneket féken tartják, garantáltan zökkenőmentes játékokat tudnának szervezni, ám az, hogy a NOB szemlebizottsága a moszkvai pályázattal kapcsolatban fogalmazta meg a legnagyobb aggályokat, gyakorlatilag lenullázta az orosz főváros esélyeit.

* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *


Lesznek-e Moszkva-parti esték 2012. július 14. és 29. között, ez a kérdés - legalábbis az olimpikonok számára. Mondhatni, legalábbis pikáns, hogy a szingapúri voksolás időpontjában 13 nap híján pont 25 éve lesz annak, hogy Leonyid Brezsnyev megnyitotta a XXII. olimpiai játékokat, amelyen csupán 80 náció vett részt, az afganisztáni agresszió miatt ugyanis az Egyesült Államok és szövetségesei egytől egyig távol maradtak.

A Vörös térre emlékeztető parádé

Moszkva egyik fő érve éppen az, hogy ideje lemosni a játékok történetének egyik legnagyobb szégyenfoltját, és ugyanazokban a létesítményekben - persze modernizálják valamennyit - rendezzenek végre egy igazi, nagy, minden nemzetet felvonultató olimpiát. Arról nem is beszélve, hogy az ország valóban klasszikus sportnagy- hatalom. Ennek megfelelően az oroszok legalább akkora felvonulást rendeznek, mint amilyet anno élő adásban nézhettünk a Vörös térről: igaz, most nem a sír szélén billegő kommunista fővezérek integetnek majd a tömegeknek, hanem olyan fantasztikus sportemberek igyekeznek megnyerni a szavazók rokonszenvét, mint az úszókirály, Alekszandr Popov, a tornasport új és régi legendája, Alekszej Nyemov és Larisza Latinyina, no és a két teniszfenomén, Jevgenyij Kafel- nyikov (bajnok volt Sydneyben!), valamint Marat Szafin. Mi több, a kandidálást irányító bizottságban már kulcsszerepe van két nemrég visszavonult sztárnak, a hokis Vjacseszlav Fetyiszovnak (aki a sportért felelős államtitkár a kormányzatban), valamint az öttusázó Dmitrij Szvatkovszkijnak (ő sportigazgató a bizottságban). Az pedig magától értetődő, hogy Szingapúrban ott lesz az orosz nép aktuális atyja, Vlagyimir Putyin, aki - a többi államfőhöz hasonlóan - személyes hangvételű levelet írt valamennyi NOB-tagnak, Schmitt Pálnak és Aján Tamásnak maga a budapesti orosz nagykövet kézbesítette a küldeményt néhány nappal ezelőtt. ---- A baj csak az, hogy a NOB tagjai megkapták a szemlebizottság jelentését is. Azt nem mondanánk, hogy ledorongolták Moszkvát, ám tekintettel a másik négy pályázó, de különösen Párizs és London egekbe emelésére, az orosz fővárossal kapcsolatban elejtett megjegyzések gyakorlatilag elérték azt a célt, amit még Napóleonnak és Hitlernek sem sikerült: Moszkva elesett.

"A részletes tervek hiánya lehetetlenné teszi, hogy a bizottság értékelni tudja a pályázatot."

Ez az a mondat, amelyik ebben az elképesztően magas színvonalú versenyben a vereséggel egyenértékű. Természetesen járnak a tiszteletkörök, elvégre a szemlebizottság vezető asszonya, Nawal el Moutawakel közölte: "Moszkva pályázata nagyon komoly és nagyon jó, azaz nem kell esélytelennek éreznie magát" - ám mindenki tudja, az írott szöveg számít.

Az persze természetes, hogy az oroszok nem tűzhetik ki a fehér zászlót, azaz a főnökök egymásra licitáltak optimizmusban. Luzskov polgármester: "A legjobb úton haladunk afelé, hogy mindenkit meglepve városunkat válasszák a 2012-es játékok helyszínéül."

Sancev polgármester-helyettes, a pályázat feje: "Esélyeink ugyanolyanok, hiszen a NOB illetékesei öt egyenrangú pályázatról beszélnek: én a miénk ismeretében hajlandó volnék feltenni magam a győzelmünkre."

Utóbbival kapcsolatban persze néhányan gúnyosan megjegyezték, attól mentsen meg az isten, hogy - a londoni William Hill bukmékeriroda oddsait alapul véve (Moszkva: 66:1) - meglepetés esetén 66 kicsi Sancev vonuljon be a moszkvai városházára, bár az is tény, ha nyernének az oroszok, még tán ezt is elviselnék.

Ettől függetlenül felesleges kerülgetni a forró kását: a kandidálás kiváló alkalom volt arra, hogy egy kicsit álmodhasson a nép, és figyelme elterelődjék a napi gondokról, hogy a politikusok villogjanak a sport ürügyén, amely a hatalmas országban továbbra is a legmenőbb üzletág - azt azonban aligha gondolhatták komolyan a kiötlők, hogy reális eséllyel küzdhetnek meg a nyugatiakkal szemben. ---- És nem is elsősorban a pénz miatt. Ha sportról van szó, arrafelé tényleg mindenre van keret. Putyin az utóbbi években irdatlan mennyiségű állami támogatást nyújtott az élsportnak, nem véletlen, hogy - a helyi oligarchák egyidejű belépésének köszönhetően - számtalan nyugati elitjátékos fogadta el orosz klubok mesés ajánlatait. Vagy hogy egy konkrét állami szerepvállalást említsünk: amikor a tél vége felé a FINA - egy időre - elvette Montrealtól az úszó-világbajnokság rendezési jogát, Moszkva azonnal jelentkezett egy olyan pályázattal, hogy valamennyi számot a Luzsnyiki Stadionban rendeznék meg, öt óriási mesterséges medencében, amelyeket a futballpálya különböző sarkaiban állítottak volna fel. Ahhoz képest, hogy ott van a még mindig felséges, 1980-ból jól ismert olimpiai uszoda, legalábbis feltűnő a "pénz nem számít"-elv ily mértékű alkalmazása.

A létesítményekkel amúgy sincs gond: a negyedszázaddal ezelőtt rendezett játékokra épített óriási stadionok, csarnokok és más pályák (a teniszcentrum Juan Antonio Samaranch nevét viseli!) kicsit kicsinosítva ma is alkalmasak olimpia fogadására (1980 óta körülbelül 100 világ- és Európa-bajnokságnak adtak otthont): a 2012-es pályázatban felsorolt helyszínek 71 százaléka áll, azaz még csak rázniuk sem kell a rongyot az oroszoknak; költségvetésük a legkisebb az öt pályázó közül (a fentiek fényében ez talán furcsa, viszont tetszik a nagyzolást visszaszorítani kívánó NOB-nak).

Ráadásul az, hogy még a vitorlásversenyeket is a városhatáron belül tudnák megrendezni, igazán exkluzívvá teszi Moszkva pályázatát; attól pedig, hogy az olimpia tulajdonképpen a város nevét viselő folyó mellett zajlana, és így a sportolók és nézők szállítását döntő részben hajókkal oldanák meg, még a környezetvédők is elalélhatnak.

Mégis, hiába a megannyi nagyvonalú terv, ha a részletek kidolgozottsága nem megfelelő. Manapság már a kandidálás szintjén sem lehet átugrani dolgokat, ám úgy fest, Moszkvában még él a problémaelhárításnak a régi rendszerből ismert modellje: "majd megoldjuk valahogy, elvtársak". Ez kevés.

Továbbá kevés a megfelelő minőségű szállodai szoba, és hiába ígérnek 37 ezer rendőrt a játékok idejére, jelképes volt, hogy épp a szemlebizottság látogatásának idején akarták eltenni láb alól az egyik "kedvenc" célpontot, az éppenséggel az állami áramszolgáltató vállalat elnöki székében ülő Anatolij Csubajszot. Egyszóval a fővárosban és az országban időről időre rémtetteket elkövető terroristák, valamint az egyedi merényletek sem növelik a 2012-es, ötkarikás Moszkva-parti esték esélyeit.