Olaszország: Vieri szerződést bontott az Interrel

2005.07.01. 13:26
Címkék
Christian Vieri
Christian Vieri
Christian Vieri
Christian Vieri
Christian Vieri
Christian Vieri
Nem sokkal azután, hogy felröppentek az első konkrét hírek Christian Vieri távozásáról, az olasz Internazionale futballklub bejelentette, hogy szerződést bontott a válogatott csatárral. A 31 éves játékos szerződése eredetileg csak a jövő nyáron járt volna le, de a felek közös megegyezéssel úgy döntöttek, hogy egymás nélkül képzelik el a jövőt.

"A megbeszélések szakaszról-szakaszra haladtak előre a játékos és a klub között, és ma reggel már a liga irodájába is megérkeztek a szerződéssel kapcsolatos dokumentumok" - olvasható az Inter hivatalos weboldalán.

"Az FC Internazionale köszönetet mond Christian Vierinek, hogy az utóbbi hat esztendőben része volt a klub történetének. A játékos ugyancsak köszönetet mond az Internek és a szurkolóknak a megbecsülésért, és azért a szeretetért, amely ezt a kapcsolatot jellemezte."

Vierit az utóbbi napokban, órákban több klubbal is szóba hozták, amint azt délelőtt megírtuk, élénken érdeklődik után az angol Tottenham Hotspur, valamint Spanyolországból korábbi csapata, az Atlético Madrid, illetve a tavalyi bajnok Valencia.
Legfrissebb hírek

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
29 perce

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató-vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik