A sokak által érthetetlennek és "sportágrombolónak" ítélt szabálymódosításnak leginkább kétszeres olimpiai bajnokunk, Janics Natasa itta meg a levét. Az athéni olimpia hőse ugyanis vallja: nem tud az olimpián megkezdett úton továbbhaladni, és nem titkolja, az egyesindulás lehetősége nagyon is hiányzik számára. Olyannyira, hogy jelezte Angyal Zoltán szövetségi kapitánynak: pályafutása során először szeretne rajthoz állni a felnőtt Európa-bajnokság előtt néhány nappal megrendezésre kerülő U23-as kontinensviadalon - erre azonban nem kapott engedélyt.

Az olimpiai bajnok Janics Natasa nem tagadja, ebben az évben nem úgy mennek a dolgai, mint korábban (Fotó: Meggyesi Bálint)

Az olimpiai bajnok Janics Natasa nem tagadja, ebben az évben nem úgy mennek a dolgai, mint korábban (Fotó: Meggyesi Bálint)
- Nem is tagadom, hogy nem találom a helyem ebben az esztendőben - mondta Janics Natasa. - Nem érzem azt, hogy teljes értékű lennék, természetesen elvégzem az edzéseket, készülök az idei világversenyekre, de ha marad ez a felállás, akkor nem hiszem, hogy sokáig kajakozom még.
- A válogatók során eddig két páros számot gyűjtöttek be Kovács Katalinnal, pénteken Szegeden pedig szétlövésen szerezhetik meg az olimpiai távon az indulás jogát. Ez sem motiválja?
- De motivál, ugyanakkor az én érzéseimet is meg lehet érteni. Olimpiai címvédőként esélyem sem volt arra, hogy kiharcoljam az egyes részvétel jogát. Az edzőmmel, Kati nénivel, no és Kovács Katival is ezerszer átbeszéltük már ezt a helyzetet, ami valamennyiünk számára érthetetlen. Természetesen párosban mindent megteszünk azért, hogy bebizonyítsuk, mienk a világ legjobb egysége, de valahogy ez mindannyiunk számára kevés.
- Hogyan viselte az első válogató során történt borulást?
- Én is megborultam egy picit, hiszen végig az volt a fejünkben, hogy nincsen a mienknél jobb hajó. Aztán az sem esett jól, hogy sokan bíráltak minket, olyan hangokat lehetett hallani, hogy direkt fordultunk be a vízbe, vagy hogy elfogyott a kokszunk, és azt hiszem, ezeket a szavakat sem Kati, sem én nem érdemeltük meg. A második válogatón azonban megnyugodtunk, hiszen a mi elképzeléseink szerint alakult a verseny, és kiegyensúlyozottan, magabiztosan készülünk a szétlövésre is.
- Ha esetleg nem önök nyernének az első válogatón győztes Paksy Tímea, Benedek Dalma egység ellen, az talán önt érintené a legrosszabbul, hiszen így az olimpiai távon csak a négyes hajóban tudna rajtolni.
- Elviekben igen, de ebben az esetben nem ülnék be a négyesbe. Akkor csak két páros számban indulnék az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon. Amúgy pedig eszembe sem jut, hogy kikapunk. Ezt a gondolatot én nem ismerem, ha így álltam volna oda Athénban a rajthoz, akkor most nem lennék kétszeres olimpiai bajnok.
Teljesen nyitott a női 500-as mezőny
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége néhány módosítással elfogadta a szakmai bizottság előterjesztését a július 28-án kezdődő poznani Európa-bajnokságon és az augusztus 24-én rajtoló zágrábi világbajnokságon induló csapattal kapcsolatban. Eszerint a nők 500 méteres távján még egyetlen számban sem biztos az induló kiléte. Ha a pénteki pótválogatón az Európa-bajnoki címvédő, Paksy Tímea, Benedek Dalma egységgel összecsapó olimpiai bajnok Kovács Katalin, Janics Natasa kettős alulmarad, akkor Kovácsnak még aznap meg kell küzdenie az egyes indulás jogáért az első válogatón mögötte második, a második felvonásban pedig távollétében győztes Viski Erzsébettel. Az eredeti elképzelés szerint Kovácsnak - pénteki kudarcuk esetén - automatikusan járt volna az egyes.
A táv négyesének összetétele is csak a szétlövés után alakul majd ki. Az elnökség ezenkívül a kenu négyesek összeállításába szólt bele: az eredetileg csupán a vb-re jelölt Kronecker Gábort besorolta az Eb-, a korábban csak az Eb-re beválogatott Fürdök Gábort és Hüttner Csabát pedig a vb-keretbe is. Ezeknek a csapatoknak a végleges összeállítása a következő hetekben nyújtott teljesítmények alapján alakul majd ki.
A poznani Európa-bajnokságon (július 28-31.) és a zágrábi világbajnokságon (augusztus 24-28.) induló magyar csapat
Férfiak
1000 m. K-1: Benkő Zoltán (Győri VSE). K-2: Kökény Roland, Kucsera Gábor (mindkettő Domino Honvéd). K-4: Kammerer Zoltán (Győri VSE), Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor (mindhárom Domino Honvéd). C-1: Vajda Attila (Démász-Szeged). C-2: Kozmann György (Atomerőmű SE), Kolonics György (Csepel). C-4 (keret): Fürdök Gábor, Hüttner Csaba (mindkettő Démász-Szeged), Tóth Márton (BKV Előre), Sáfrán Mihály (KSI SE), Kronecker Gábor (KSI SE), Joób Márton (Démász-Szeged), Sáfrán Mátyás (KSI SE), Balázs Gábor (KSI SE)
500 m. K-1: Vereckei. K-2: Kammerer, Kucsera. K-4: az Eb-n Sík Márton, Csamangó Attila (Démász-Szeged), Bethlenfalvi István (Tiszaújváros), Bozsik Gábor (Csepel), a vb-n Benkő, Kökény, Storcz, Horváth. C-1: az Eb-n Kolonics, a vb-n Vajda. C-2: az Eb-n Bozsik Attila, Kovács Gergely (mindkettő BSE-ESMA), a vb-n Kozmann, Kolonics. C-4 (keret): Hüttner, Fürdök, Joób, Sarudi Pál (Mezőgép KGF), Kovács, Bozsik
200 m. K-1: Boros Gergely (Atomerőmű SE). K-2: Kadler Viktor (Győri VSE), Beé István (Domino Honvéd). K-4: Kadler, Beé, Babella Balázs (Pécsi KKC), Gyertyános Gergely (UTE). C-1: Kolonics. C-2: Bozsik, Kovács. C-4: Buzál Miklós, Végh Attila, Vasali László (mindhárom Domino Honvéd), Joób
Nők
1000 m. K-1: Benedek Dalma (Dunaferr SE). K-2: Kovács Katalin (MTK), Janics Natasa (Démász-Szeged). K-4: az Eb-n Szakállas Éva, Rasztotzky Eszter (mindkettő MTK), Faldum Bereniké (Alois Tolnatext KKSC), Keresztesi Alexandra (Démász-Szeged), a vb-n Paksy Tímea (MTK), Szabó Szilvia, Viski Erzsébet, Bóta Kinga (mindhárom BSE-ESMA)
500 m. K-1: Viski vagy Kovács. K-2: a pénteki pótválogató dönt a Kovács, Janics és a Paksy, Benedek egység között. K-4: az összeállítást a páros szétlövés után alakítják ki.
200 m. K-1: Szabó Szilvia. K-2: Kovács, Janics. K-4: az Eb-n Paksy, Viski, Patyi Melinda, Fazekas Krisztina (mindkettő MTK), a vb-n Paksy, Viski, Patyi, Szabó Gabriella (KSI SE)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






