Brazília éppen a Konföderációs Kupán aratott győzelmét ünnepli, ám akad egy másik nemzeti ügy, amely szintén nagy port kavar szambaországban. A válogatott és a Santos kitűnőségének, Robinhónak a sorsáról van szó. A fiatal csatár, ígéretéhez híven, a németországi tornát követően végre beszélt jövőbeli terveiről, és - igazolva honfitársai félelmét - kijelentette: szeretné elhagyni Brazíliát, mégpedig a Real Madrid kedvéért.

Robinho (7) szerint eljött a váltás ideje, és a Santos elnökének meg kell értenie, hogy neki immár Madridban a helye

Robinho (7) szerint eljött a váltás ideje, és a Santos elnökének meg kell értenie, hogy neki immár Madridban a helye
Mielőtt bárki pénzhajhásznak bélyegezné a fiatal játékost, érdemes meghallgatni az érveit is. "A családtagjaimnak is jobb lesz, mert biztonságban érezhetik majd magukat. Ezenkívül Spanyolország ideális hely egy Brazíliából érkező légiósnak, főleg úgy, hogy a Realnál az egész szakmai stáb brazil. Arról már nem is beszélve, hogy ismét együtt dolgozhatnék Wanderley professzorral" - így Robinho, aki professzorként természetesen korábbi edzőjét, a királyi gárda jelenlegi szakvezetőjét, Wanderley Luxemburgót aposztrofálta. Nem meglepő, hogy a családja biztonságát tartja a legfontosabbnak, ugyanis édesanyját 2004-ben elrabolták, és csak többhetes fogva tartás, illetve a váltságdíj kifizetése után engedték szabadon.
Robinho nyilatkozata hamar eljutott Teixeirához, ő azonban nem hatódott meg. "A Real Madridnál tiszteletlenül és etikátlanul viselkednek - dörögte a Santos első embere. - Amúgy sincs értelme ennyire túlizgulni ezt az ügyet, Robinho 2008 januárjáig a Santos játékosa marad, azon egyszerű okból, hogy részese egy hosszabb távú tervnek." A legtöbben persze úgy vélekednek Teixeira szavairól, hogy a paulista klub vezére csak fel akarja verni a támadó árát. A Real még decemberben jelentkezett be Robinhóért, és első lépésben 12.5 millió eurót ajánlott érte. Sokáig tartotta magát ez az érték, mígnem a tavasz vége felé Teixeira megpendítette, ennyi kevés lesz az egyre jobban játszó tehetségért, mire a királyi gárda első lépésben 5.5, majd további 2.7 millióval emelte meg az ajánlatát.
A madridiak már ultimátumot is intéztek a Santos vezetőjéhez, július 8-át kijelölve az üzlet megkötése utolsó lehetséges napjának. Ez nem feltétlenül célravezető taktika, figyelembe véve, hogy Teixeira szerint más európai klubok is bejelentkeztek Robinhóért - a kiszivárgott hírek szerint az Arsenal is 20.7 millió euróval próbálkozott, ez vitte rá a spanyolokat a második emelésre. A brazil klub elnöke egy kiskaput azért nyitva hagyott: aki leteszi az asztalra a játékos kivásárlási árát - azaz 50 millió eurót -, elviheti Robinhót.
"Tudnunk kell érvényesíteni a jogainkat. Akinek kell Robinho, az fizesse meg az árát" - mondta a presidente, ám most már a brazil sajtó is úgy véli, nem lehet megakadályozni a Real, Robinho frigyet. A játékos akarata miatt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik





